Feltehetően a fiatalabb áldozat, a 34 éves T. Tímea élettársa követhette el vasárnap a szigetszentmiklósi kettős gyilkosságot, amiben T. Tímea és 56 éves édesanyja életüket veszítették, T. Tímea édesapja pedig súlyos sérülésekkel került kórházba – számolt be a hírről a police.hu. A rendőrség feltételezését tárgyi bizonyítékok egyelőre nem támasztják alá, ám annyi biztos, hogy T. Tímea 42 éves élettársa 2013. május 26-án 12 óra körül a fővárosban egy vonat elé ugrott, és meghalt.

A Velvet helyszíni tudósítója a környéken lakóktól úgy értesült, hogy T. Tímea élettársa buszsofőrként dolgozott, információik szerint intézetben nevelkedett fel. A szomszédok elmondása szerint T. Tímeának van egy 8-10 év körüli fia is, akit hétvégére az apa magával vitt láthatásra – a feltételezések szerint ő értesítette a rendőrséget, amikor hazavitte a gyereket, mivel nem tudott bejutni az ingatlanba. A rendőrség a honlapján azt írja: vasárnap este fél tíz után érkezett hozzájuk a segítségkérés.

Tudósítónk szerint a szigetszentmiklósi Lakihegyen fekvő telken két ház található: az elől lévőben az egyik áldozat, az 56 éves T. Tiborné élt férjével, a 61 éves T. Tiborral, akit súlyos sérülésekkel ápolnak kórházban. A hátsó épületben lányuk, a 34 éves T. Tímea élt fiával. A családnak két kutyája volt, amiket a Gyömrői Kutyamentsvár Állatotthon Alapírvány munkatársai a telephelyükre elszállítottak. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai jelenleg is folytatják a helyszíni szemlét, az adatgyűjtést és a tanúkutatást.

"Rendes emberek voltak"

A szomszédok szerint a családban nem voltak viták, veszekedések, az egyik szomszéd szombaton délután még látta Tímeát kint ülni a háza teraszán. A rögtönzött szomszédolás során a családot ismerők arra jutottak, hogy minden valószínűség szerint  Tímea élettársa lehetett az elkövető (akkor még nem lehetett tudni, hogy a férfi öngyilkos lett), és vagy a pénz vagy féltékenység állhat a háttérben.

"Nyugodt környék ez, az egyetlen baj, hogy nem vágja rendesen a füvet az egyik szomszéd, ezért sok a kullancs" -magyarázta az egyik közelben lakó, miközben a palántáit mutogatta. A család teljesen átlagos volt, Tímea és az anyukája még dolgozni jártak, az édesapa már nyugdíjas volt. A feltételezett elkövető egy éve költözött a házba, mint Tímea új barátja, és hamar beilleszkedett. Egyesek tudni vélik, hogy buszsofőrként dolgozott, mindenesetre eljárt munkába. A férfinek jó volt a viszonya T. Tímea fiával, sokat fociztak együtt, gyakran lehetett őket látni az udvaron. A megrendült szomszédok határozottan állították, hogy veszekedést, vitátn sosem hallottak, ugyanakkor elismerték, hogy a házak szellősen álltak,így nem is hallatszódhatott ki semmi, ha lett is volna konfliktus a családtagok között.