Péntek reggel kipróbáltuk, mennyire járható az árvíz miatt a Duna-menti kerékpárút budai oldala. Ezen belül a lágymányosi Szerémi út és az óbudai Szentlélek tér közötti szakaszon gurultunk végig, felmérve, mennyire használható Budapest bringás ütőere.
Az első veszélyeztetett pont a Döbrentei tér, ahol a rakpart falán van egy széles rés, amit már homokzsákokkal betömtek. A Széchenyi lánchídnál se jó a helyzet, nagyon közelít a bringás-gyalogos alagút felé a folyó, várhatóan napokon belül elönti, itt nem is védekeznek a vízügyesek (kerülni majd a Lánchíd utca-Clark Ádám tér-Fő utca-Jégverem utca útvonalon lehet).
Árvíz a budai bringaúton nagyobb térképen való megjelenítése
Rizikós lesz a Halász utcai autófelhajtó is, amit szintén zsákokkal védenek, de a többi lépcsőfeljárónál nem dugaszolták el a réseket. Ha ez a védvonal elesik, akkor a komplett Bem rakparti bringaút is (ennek a lehetőségét a Batthiány téri metrókijárat körbezsákolás mutatja a legjobban).
Az első szakasz, ami valóban elesett, az óbudai Szentlélek tér és a Tímár utca közötti rész, amin már a víz az úr. Itt a Szépvölgyi út felé vezető kerékpárúton és az Árpád fejedelem útján lehet kerülni. Feljebb, a Római-part felé pedig belső utakon kell keringeni, mivel a part elesett, a Nánási utat és a Királyok útját pedig szigorúan lezárták. Emellett a budai kerékpárúton az átlagosnál több gyalogosra és kerékpárosra is kell számítani, de legalább az alsó rakpartról nincs keresztforgalom.