horoszkóp

Győri savszivárgás: Egy alkalmazottat gyanúsítanak

MTI
2013.09.05. 19:36

Nyomoz a rendőrség a győri élményfürdőben történt savszivárgással kapcsolatban, a strand egyik alkalmazottját gyanúsítottként hallgatták ki - közölte a megyei főkapitányság sajtóügyeletese csütörtök este az MTI-vel.

Kálmán Gabriella tájékoztatása szerint a 41 éves rábapatonai férfi volt az, aki kevéssel dél előtt a gépteremben kénsavat és sósavat vegyített össze, aminek következtében klórgáz szabadult fel, majd a szellőzőrendszeren keresztül az élményfürdő zárt légterébe került. A férfi ellen foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétségének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a Győri Rendőrkapitányság. Dobos Viktória, a katasztrófavédelem megyei szóvivője korábban elmondta, mintegy százan voltak a fürdőben, amikor az alagsorban tárolt kén- és sósav gőze felszivárgott az uszodaszintre. Tizennégy ember került az intézmény sürgősségi osztályára, közöttük öt gyermek. Két külföldi gyereket már hazaengedtek.