Első fokon nem jogerős ítéletet hozott a Szegedi Törvényszék Katonai Tanácsa Sz.T. és társa ellen hivatali visszaélés miatt indult ügyben, és a bíróság  a vádlottat és társát a vád alól felmentette – olvasható a törvényszék közleményében. Sz. Tamás egykori büntetés-végrehajtási törzsőrmestert azzal vádolták, hogy hónapokig viszonyt tartott fenn egy elítélttel a gyulai börtönben, ezzel pedig kötelességszegést és hivatali visszaélést követett el. A 31 éves férfi eszerint a cellaajtó nyílásán keresztül, illetve a börtön más helyszínein is szexelt egy életfogytiglani börtönre ítélt nővel, aki begyógyszerezte, megszúrta, majd elevenen elégette tőle válni akaró férjét. Az elítélt nő korábban azt állította, beleegyezett a szexbe, amelynek többször tanúi voltak zárkatársai is. 

A tájékoztatás szerint a vádnak nem sikerült a vádat kétségnek kizáróan bizonyítani a vádiratban foglaltakat, ezért a bíróság felmentette az elsőrendű és a másodrendű vádlottakat is, és az ellenük a szolgálatban kötelességszegés vétsége miatt indult büntetőeljárást megszüntette.