Poligráfos vizsgálatnak is alávetették szerdán, az újabb tanúkihallgatásán Kardos Lajost, a Soroksáron, futás közben meggyilkolt nő férjét, adta hírül a Bors. A lap azt írja, hogy a férfit közel négy órán át faggatták, a Mosonyi utcában. "Megbeszéltük Krispán Istvánnal [a poligráfvizsgálatok szaktekintélye – a szerz.], hogy milyen kérdésekre számíthatok, amelyekre igennel vagy nemmel kell válaszolnom. Ezután tették rám az érzékelőket" –  magyarázta a lapnak a folyamatot Kardos. A férfi először kontrollkérdéseket, majd a bűncselekménnyel kapcsolatos kérdéseket kapott. A kérdések között szerepelt az is, hogy ő ölte-e meg a nejét. "Természetesen minden, a gyilkosságra vonatkozó kérdésre nemmel válaszoltam" – mondta a lapnak. A férfi ezután még két vizsgálaton esett át, az utolsón újra feltették a poligráfos vizsgálat kérdéseit, amiket előbb némán kellett tűrnie, majd mindenre igennel kellett felelnie. A vizsgálat befejeztével a rendőrök azt mondták kardosnak, hogy még nincs meg a poligráf eredménye.