Emberölés gyanúja miatt nyomoz a rendőrség az elhunyt tápiószelei kislány ügyében, a bűntett elkövetésével a 38 éves nevelőapát, B. Bélát gyanúsítják, írja honlapján a rendőrség. Az ügyészség indítványozta a tápiószelei férfi, B. Béla előzetes letartóztatását, aki ellen emberölés megalapozott gyanúja miatt nyomoz a rendőrség. Az eddigi adatok szerint a déli órákban igen nagy erővel legalább egyszer egy eszközzel fejbe ütötte élettársának kétéves kislányát, Kirát, a gyermek néhány percen belül eszméletét vesztette. A rendőrség megerősítette azokat a híreket is, amik szerint a férfit már kihallgatták, és azt is, hogy azóta már bűnügyi őrizetbe vették a napokban.

Mint ismert, egy tápiószelei családi házból életveszélyes állapotban vittek kórházba a mentőszolgálat munkatársai egy kétéves kislányt 2014. január nyolcadikán. A kislány két nappal később, a kórházban elhunyt. Az igazságügyi orvosszakértő megállapította, hogy a gyerek halálában idegenkezűség is szerepet játszott, a rendőrség ezután hallgatta ki gyanúsítottként a nevelőapát. A nyomozóhatóság kezdeményezi a férfi előzetes letartóztatásának elrendelését.