Bombafenyegetés miatt kellett mindenkinek elhagyni a Debreceni Törvényszék épületét. Még a buszmegállóból is elküldték az embereket, írja a dehir.hu.

Úgy tudják, a katasztrófavédelemhez érkezett egy telefon, ők értesítették a rendőrséget. Madai Petra, a hajdú-bihari katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője elmondta, egy férfi telefonált hozzájuk nem sokkal fél 9 előtt, és azt mondta, bombát rejtett el a Törvényszék épületében, ami 8.40-kor robban. A katasztrófavédelem rögtön értesítette a rendőrséget.

Mivel a bejelentések alapján nem lehetett pontosan megállapítani, hogy a vádlott mely bíróság épületére gondolt, ezért a rendőrök és tűzoltók a Nyíregyházi Járásbíróság, a Nyíregyházi Törvényszék, a Cégbíróság és Munkaügyi Bíróság épületeit is kiürítették. Az átvizsgálások során megállapították, hogy a bejelentés valótlan volt.

Hétfőn a Debreceni Törvényszék egyik termében azt az ügyet tárgyalták volna, melyben többek között a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem korábbi kancellárja és korábbi rektora a vádlott. A másik teremben pedig a hajdúszováti gyilkosság tárgyalása folytatódott volna, melynek gyanúsítottja az a 17 éves fiatal, aki azért verte halálra 58 éves áldozatát, mert az nem adott neki cigarettát.

A Debreceni Törvényszék mára tervezett tárgyalásainak zöme egyébként nem marad el, a bírói tanácsok a Debreceni Ítélőtábla épületében folytatják a munkát.