Egy magyar üzletember, R. Péter meggyilkolásával gyanúsítják azt a férfit, akinek ma megkezdődött a pere Thaiföldön – írja a Phuket Gazette.

A feltételezések szerint a férfi üzleti vitába keveredett a népszerű üdülőszigeten, Samuin, ezért kellett meghalnia. A helyi lapok korábban arról írtak, hogy egy David Moshe nevű, 35 éves izraeli állampolgár követhette el a gyilkosságot 2012-ben, egy nemzetközi nyomozó, Chilkó Ferenc viszont kiderítette, hogy a gyanúsított férfi nem más, mint N. Gábor, aki több magyart is megölt már a térségben. Egy másik ügyben, Cs. László megölésében ugyanis szintén ő a gyanúsított.

Moshe David valódi neve N. Gábor, a férfit itthon hat ügy miatt körözték, valamint emberölés miatt nyolc évre ítélték. Az ítélet elől menekült Thaiföldre, ahol később több késszúrással megölte üzlettársát, R. Pétert. Az áldozat a konzulátust értesítette arról, hogy életveszélyben van, benyújtott egy hangfelvételt is, amiből kiderült, N. Gábornak köze lehetett Cs. László eltűnéséhez. A 47 éves R. Péter 2012. november 22-én tűnt el Phuketen, testét műanyag zsákban találták meg. A thaiföldi magyarokról és az ottani állapotokról korábban részletesen foglalkoztunk cikkünkben.