Tizennégy évvel azután, hogy halálra gázolt Leányfalun egy ötéves és egy kétéves gyereket, levélben bocsánatot kért az elhunyt gyerekek családjától az ír gázolóként ismertté vált Francis Ciarán Tobin, írja a Magyar Nemzet. Az elgázolt gyerekek apját képviselő ügyvéd a lapnak úgy fogalmazott, hogy az édesapa ezt a gesztust a 14 éve húzódó ügy lezárásának tekinti. A levelet a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumon keresztül juttatták el a családnak. Az ír gázoló januárban kezdte meg büntetését egy magyar börtönben, amit a magyar és ír hivatalos szervek jóváhagyásával már Írországban teljesíthet.