Ítéletet hirdettek tegnap a soproni gyilkosság ügyében, másodfokon is. T. Attila és V. Roland a maximálisan kiszabható büntetést, azaz 20 év fegyházat kaptak, míg harmadik társuk M. Tamás büntetését másodfokon 11 évről 13 emelte a bíró - írja a Blikk.
„Kíméletlen és szerencsére ritkán előforduló ölési cselekménnyel állunk szemben. A társadalom védelmének igénye joggal kerül ilyen esetben előtérbe" – magyarázta a bíró. A tárgyaláson mindhárman beismerő vallomást tettek.  A fiatalok 2012 áprilisában Sopronban, az Anger téri lőtéren gyilkoltak meg két férfit, ezután elrejtették a holttesteket.



Áldozatuk Sz. Sándor (†63), a lőtér vezetője és a véletlenül betoppanó B. Ervin (†43) volt. Mindkét férfi több lövést kapott, majd a fiatalok gondosan elrejtették a holttesteket. Ezután fegyvereket és lőszert szereztek, valamint hetvenezer forintot, amit még aznap este eljátszottak egy kaszinóban. A három fiú másnap iskolába ment, a rendőrök végül ott kapták el őket.