horoszkóp

Eltűnt kisfiú: a belső elhárítás máris meghallgatja az édesanyát

2014.04.23. 12:15

A Velvet keddi cikkének hatására a jelek szerint a Nemzeti Védelmi Szolgálat nem vár az eredetileg jövő hét hétfőre kitűzött meghallgatásig, és már a mai napon behívták Fetter András feleségét a kínos rendőrségi baklövések miatt. 

Mint megírtuk, a férfi mit sem törődve a bírósági végzéssel, tavaly május óta nem vitte haza édesanyjának közös kisfiukat, és szó nélkül eltűnt vele. Az édesanya immár lassan egy éve nem látta gyermekét, miközben egyre több kínos részlet kerül nyilvánosságra a rendőrség szerepéről a több szálón futó ügyben. 

Az édesanya, Rimóczi Eszter a napokban panaszt tett a rendőrség belső ellenőrzési szervezeténél, a Nemzeti Védelmi Szolgálatnál azután, hogy megtudta, hogy az eltűntként is körözött férjét tavaly ősszel ugyan elfogták, de el is engedték, miközben ő hiába kutatja gyermekét. A férfi ellen kiskorú elhelyezésének megváltoztatása korábban elfogatóparancsot adtak ki, jelenleg pedig eltűntként körözi a rendőrség egy másik szerve.

„Bepanaszoltam a rendőrséget, hogy amikor bilincsben vitték el bolti lopásért a volt férjemet, akkor miért nem értesítettek azonnal engem? És hol volt addig Bandika, amíg Fetter és az élettársa pár napig börtönben ültek?" – tette fel kérdéseit az édesanya, aki ugyan választ nem kapott, ám a napokban arról értesült, hogy jövő hét hétfőre meghallgatásra kell mennie a Nemzeti Védelmi Szolgálatahoz. Ez az a titkosszolgálati eszközöket is használó rendőrségi szervezet, amely az aktív rendőrök munkáját ellenőrzi – ezt alapján arra lehet következtetni, hogy belső vizsgálat indult az ügyben.

A Velvet keddi cikke után felgyorsultak az események, és az édesanyát már ma, szerda reggel behívták elbeszélgetésre a rendőrség belső elhárításához.