horoszkóp

A Szent László Kórházba vihetik az ebolásokat

2014.07.31. 11:14

Az Egyesített Szent István és Szent László Kórház az az intézmény, ahol biztosítható egy ebolás vagy más vérzéses lázban szenvedő beteg ellátása – közölte a Velvettel az ÁNTSZ. A tisztiorvosi szolgálat válaszaiból kiderült, magyar állampolgárságú ebolás beteg még sosem volt a történelemben, így az idei járványban sem történt fertőzés.

Az ÁNTSZ minden aggódót megnyugtatott: „Nagyon-nagyon kicsi az esély arra, hogy Európában Ebola-járvány alakuljon ki. Európában az egészségügyi ellátás és a járványügyi felügyelet nagyságrendekkel magasabb szinten áll, mint Afrikában. Az Ebola vírussal fertőzött beteg elkülönítése és ápolása, továbbá a szükséges járványügyi intézkedések hatékonyabban végrehajthatók" – írták válaszukban. Ami még megnyugtató, hogy a járvány kitörése esetén elvileg elkerülhető lenne a káosz, kidolgozott protokollok vannak ilyen esetre, törvény szabályozza a hasonló pandémiás helyzeteket, illetve hogy melyik állami szervnek mi a feladata ilyenkor. 

Az ebola tombolása továbbra is tart Nyugat-Afrikában. Miután Libéria magára zárta az egész országot, a szomszédos Sierra Leonében is egészségügyi vészhelyzetet hirdetett Ernest Bai Koroma államfő – írja a BBC. A vírus már 670 halottat hagyott maga után, ezért szigorították a kis afrikai ország életét: a reptereken csak kézmosás és lázmérés után lehet becsekkolni és a hadsereg ellenőrzi a karanténszabályok betartását. Európa változatlanul fél, de még igazolt esetet nem fedeztek fel.

A vírusra vonatkozó tájékoztatókat az Országos Epidemiológiai Központ honlapján talál.