horoszkóp

Karddal hadakoztak a rendőrökkel, a végén mégis ők húzták a rövidebbet

2014.08.15. 10:25

Két ügyben is karddal szegültek ellen az érdi rendőröknek, az ügyekben hivatalos személy elleni erőszak miatt emelt vádat a Pestvidéki Nyomozó Ügyészség – derült ki közleményükből..

Az egyik ügy előzményeként január 25-én a Pilisi Parkerdő Zrt. erdésze falopást jelentett be az Érdi Rendőrkapitányságra. Ez alapján az Érdi és a Budaörsi Rendőrkapitányság 11 járőre megjelent a gyanúsítható személyek házánál Érden, hogy igazoltassák és elszámoltassák őket. Mikor a rendőrök megérkeztek a házban lakók az udvarra futottak és obszcén szavakat ordítva fenyegették a rendőröket. Két férfi egy-egy karddal a kezében a kerítésen keresztül a rendőrök felé szurkált, egyikük egy követ is hajított a rendőrök felé. Női társuk eközben a kerítés felé tartó rendőr egyenruháját ragadta meg, és annál fogva a kerítéshez húzta a rendőrt. Mindeközben folyamatosan hangosan szidalmazták és fenyegették a rendőröket.

Az egyre indulatosabb váló helyzet miatt a helyszínt lezárták, majd a Terrorelhárítási Központ munkatársai előállították a gyanúsítottakat az Érdi Rendőrkapitányságra.

A vád csoportosan, felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszakkal, a két férfi támadó előzetes letartóztatásban várja a tárgyalást.

A másik ügyben szintén idén januárban érkezett bejelentés az Érdi Rendőrkapitányságra, mert egy férfi az érdi házának udvaráról kövekkel és égő ronggyal dobálta a szomszédja házát.

 A helyszínre 7 egyenruhás járőre érkezett, bekiabálva felszólították a férfit, hogy jöjjön ki és vesse alá magát az intézkedésnek. Mivel a férfi nem engedelmeskedett, a rendőrök a kerítésen keresztül bemásztak a ház udvarára. Ekkor kivágódott a ház bejárati ajtaja, és a férfi – kezében egy „szamuráj” kardot tartva – az udvaron álló rendőrökre rontott, feléjük szúrt és azt kiabálta, hogy „megdöglötök”. A járőrök erre az ajtószárnyat rávágták a férfira, majd földre vitték és előállították a támadót.

A Pestvidéki Nyomozó Ügyészség felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszakkal vádolja férfit, aki előzetes letartóztatásban van.

A nyomozó ügyészség valamennyi vádlott esetében börtönbüntetés kiszabására tett indítványt.