Erőszak a gólyatáborban: az ELTE hallgatója volt a támadó

2014.09.02. 18:08 Módosítva: 2014.09.02. 20:47

Fegyelmi vizsgálatot indítanak az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Tanító és Óvóképző karán, hogy megtudják, hogyan történhetett, hogy az a férfi, aki Fonyódligeten megerőszakolt egy fiatal lányt a gólyatábor szervezői között szerepelhetett - tájékoztatta az ELTE kedd este az MTI-t. A gyanúsított egyébként az ELTE hallgatója, ellene külön fegyelmi eljárás indul, valamint az egyetem azt is jelezte, hogy felfüggesztik a gólyatáborok szervezését a jelenlegi formájukban, és teljesen új alapokra helyezik azokat.

Bár a Tv2 úgy tudja, hogy a korábban nemi erőszakért elítélt férfi most mindent beismert, a rendőrség is nyomoz, hogy további bizonyítékokat szerezzenek. Szakértők vizsgálják például azokat az elektronikai eszközöket és ruhákat, amelyeket az azóta előzetes letartóztatását töltő 38 éves férfitól foglaltak le – írja az mno.hu.

Az az azóta előzetes letartóztatásban lévő  budapesti fotós nem először örökítette meg az ELTE gólyatáborait, és ezúttal már szervezőként volt jelen, a gólytábor szervezőitől pedig hivatalos megbízást kapott a munkára. 

Az ELTE valószínűleg azért is függszette fel a szervezésben részt vett hallgatókat, mert táborról egyre több aggályos részlet derül ki az ügy kapcsán: Az Állam- és Jogtudományi Kar gólyatáborában az elsősöknek péládul obszcén rigmusokat kellett énekelniük, az egyetem szerint ez megsérti az egyetem hagyományait, ezért ezt is vizsgálják.

A Sonline eközben arról ír, hogy korábban is történt több botrányos eset a fotóssal: előfordult, hogy lányokat vitt fel a gólyatábori szobájába, akiknek aktképeket mutatott, és megpróbálta rávenni őket, hogy ők is szerepeljenek hasonló fényképeken. 

Információink szerint korábban két alkalommal is állt már bíróság előtt szexuális jellegű bűncselekmények miatt: 1996-ben nemi erőszakért és 2004-ben szemérem elleni erőszak miatt indult ellene eljárás. Úgy tudjuk, felfüggesztett börtönbüntetést is kapott ezek miatt. 

Az ügyben érintett gólyatábor hivatalos honlapját, amelyen a férfi is szerepelt, mint az egyik főszervező. Ezen kívül a 38 éves férfi többek közt adminisztrátora is annak a Facebook csoportnak, ahol a gólyatábort szerveztek. Ezen ismeretek fényében próbáltunk megtudni  az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Tanító és Óvóképző kar Hallgatói Önkormányzatától és főszervezőtől is, hogy hogyan lehetett a férfi a szervezők között és nem érzik-e magukat felelősnek a történtekért, azonban hivatalosan nem válaszoltak megkeresésünkre.