Jól vannak a román busz balesetének Szegeden maradt sérültjei

MTI/velvet
MTI/velvet
2014.09.23. 15:53

Jól van az az öt ember, akik egy román busz hétfői balesetében sérültek meg az M43-as autópálya földeáki lehajtójánál - tájékoztatta a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Traumatológai Klinikájának tanszékvezető főorvosa kedden az MTI-t.

Süveges Gábor elmondta: az öt sérült közül kettőnek nyolc napon túl gyógyuló sérülései vannak, de mindannyiuk állapota stabil. Négyen szerdán hazatérhetnek, egy beteg pár napra még Szegeden marad megfigyelésre.

Molnár Krisztina, a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek elmondta: a busz sértetlen utasaiért hétfőn este mentesítő busz érkezett és folytatták útjukat Romániába.

A román busz hétfőn reggel sodródott le az útról az M43-as autópálya makói elkerülőjének körforgalmában, a földeáki lehajtónál. A kétszintes – a járművön olvasható feliratok szerint Olaszország és Románia között közlekedő - busz ablakait a tűzoltók több helyen is kitörték, azokon keresztül menekítették ki az utasokat.

Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn elmondta, a helyszínről tizenhárom embert vittek kórházba a mentők, az elsődleges adatok szerint közülük ketten sérültek meg súlyosan.

A rendőrség tömegszerencsétlenséget eredményező közlekedési baleset gondatlan okozásának vétsége miatt indított nyomozást – tudatta a százados.

A helyszínre érkező makói tűzoltók egy vízszállító járműhöz kötve stabilizálták a buszt, mert félő volt, hogy teljesen felborul. A busz sértetlen utasait, tizenkilenc embert a makói rendőrkapitányság épületébe szállították, és ott enni és inni kaptak.