Ryan Reynolds egy 33 éves kanadai színész, aki a Kockahas blogba bekerülő színészekre jellemző karriert futott be. Mint a jó pasik általában, ő is sorozatokban kezdett (pl. Sabrina, a tiniboszorkány és Két pasi meg egy csajszi, már a címük is fájdalmas), aztán a tévében szerzett népszerűséget meglovagolva próbál Hollywoodban is érvényesülni, de az igazi nagy szerepek egyelőre elkerülik.

A posztban látható képek egy része a Rettegés háza című 2005-ös horrorból valók, és Reynolds mozis pályafutásába még olyan alkotások tartoznak, mint a Penge - Szentháromság, vagy a legutóbbi X-Men film egyik mellékszerepe. Ennek ellenére nemrégiben a People magazin a világ második legszexisebb férfijának választotta meg (az első persze Johnny Depp lett).

Figyelemre méltó azonban Reynolds magánélete, hiszen 2002-től 2007-ig Alanis Morissette barátja volt. Nem sokkal a kapcsolat vége után azonban Scarlett Johanssonnal hozta őt össze a sors, akivel 2008. szeptemberében össze is házasodtak.

A róla készült félmeztelen fotók alapján, reméljük, jót fognak majd olvasóink azon elmélkedni, hogy Reynoldsnak jól áll-e a mellkasszőr, illetve a szakáll, vagy inkább borotválja a testét, illetve az arcát. Az utolsó, elegáns kép most januárban készült róla a People's Choice díjátadón.