A tegnapi Russell Brand után ma megint egy olyan férfi következik, aki gyakori szereplője az utóbbi időben enne a blognak. Eddig általában fehérnemű-reklámjai miatt szerepelt nálunk, de most néhány paparazzofotót is bemutatunk Cristiano Ronaldóról.

A portugál futballcsillag a képek tanúsága szerint a VB utáni heteket nem túl aktív pihenéssel tölti. A poszt legfelső fotója például még a hónap elején készült, ekkor Ronaldo és a haverok egy New York-i felhőkarcoló tetejére ültek ki napozni.

A másik három képet a portugáliai Algravéban lőtték a lesifotósok a héten, és a véletlen úgy hozta, hogy az ezúttal zöld nadrágot viselő focibikát ezúttal sem sikerült csajozás közben rajtakapni. Persze a legvalószínűbb, hogy fürdőruhát reklámozó barátnőjére való tekintettel tartózkodik az ilyesmitől. Mindenesetre ezeken a fotókon megintcsak a haverokkal pihenget, hajózgat és napozik rendületlenül a Real Madridhoz való visszatérés előtt, ami lassan már esedékessé válik, hiszen a VB-nek több hete vége.