Tavaly novemberben volt már egy posztunk meleg pornósztárokkal, gondoltuk, így egy év elteltével most megkockáztatunk még egyet. Ezúttal ráadásul apropónk is van hozzá, mivel a brit Attitude magazin nyilvánosságra hozta decemberi számának kihajthatós borítóját, amin 12 világhírű pornós látható. A kép olyan széles, hogy ebben a hasábban csak három részletre bontva fér el - az egész egyben ide kattintva tekinthető meg.

A gigafotó érdekessége, hogy az Adidasszal közreműködésben készült. Az a kevés, amit a modellek viselnek, mind a német sportruhagyártótól származik. A 12 modell közül a leghíresebb talán a rózsaszín cipőben térdelő, fejtetkós Francois Sagat, illetve a jobb szélen fekete alsóban ott van a szőrös mellkasú, magyar származású törölközősztár, Arpad Miklos, azaz Miklós Árpád is.