Néhány hete férfi pornósztárok között kerestük a jó pasikat, változó eredménnyel. Felmerült a gyanú, hogy esetleg rossz helyen keresgéltünk. Ahol számít is, hogy hogyan néznek ki a férfiszereplők, az ugyanis a melegpornó világa. Így megpróbáltunk egy összeállítást készíteni azokról a legnevesebb modellekről, akik ilyen filmekkel tettek szert hírnévre.

Fent például egy pozsonyi születésű, Lukas Ridgeston álnévre hallgató sztárt láthatnak, a következő képen pedig Jeff Stryker szerepel. A jelenleg az 50-hez közeledő Stryker a pornó hőskorában tett szert hírnévre, és biszexuálisnak, illetve univerzálisnak vallja magát, bár túlnyomórészt meleg filmjei által vált celebbé. A híres francia fotóművész-páros, Pierre és Gilles róla készült, nem pornográf képei Strykert a pornó világán kívül is ismertté tették.

A következő úriember francia, a neve Francois Sagat. Igen, haj van tetoválva a fejére. Róla mi is megemlékeztünk már egyszer néhány évvel ezelőtt, amikor youtube-szenzációvá vált Britney Spears-videója.

A tagbaszakadt, kidolgozott izomzatú Francois Sagat-nak tökéletes ellentéte a kisfiús Brent Corrigan. Azonban ő is csak kinézetre kisfiús. Nevét a sajtó akkor kapta fel, amikor bevallotta, hogy első filmjeit még 18 éves kora előtt készítette. A filmeseket hamis személyivel tévesztette meg, hogy dolgozni kezdhessen.

Melyikük a legjobb pasi?

Tim Hamilton valószínűleg kissé kilóg a sorból, hiszen leghíresebb filmjének készítője, a Cool Tv menedzsere, Szebeni Tamás a Velvetnek azt nyilatkozta, hogy az általa forgatott melegpornóban látható valamennyi modell heteroszexuális. Tim Hamilton volt a főszereplője az itthon kisebb botrányt kavart filmnek, amelynek címe Knockout volt.

Egy szavazógépet természetesen most is idekészítettünk az önök számára, hogy megválaszthassák, irányultságuktól, illetve foglalkozásuktól elvonatkoztatva az öt közül melyik férfit találják a legvonzóbbnak. Feltéve legalábbis, hogy legalább az egyikük bejön.