Hamarosan érkezik a People magazin “a világ legszexisebb férfija” című listájának 2011-es verziója. Tavaly 3 olyan név is felkerült a listára, akit mi addig alig-alig ismertünk, és minden jel arra mutat, hogy idén is lesz legalább egy ilyen. A fenti videót Joel McHale ugyanis a People megkeresésére készítette, feladata az volt, hogy egy hétköznapi tevékenységet végezzen minél szexisebben. McHale színész-humorista, tehát ebből a feladatból is viccet csinál, persze buziviccet. Hogy tényleg rajta lesz-e a listán, azt hamarosan megtudjuk - hogy önnek bejön-e, azt alább egy kattintással megmondhatja.

A poszt második videóján Leebo Freeman mutatkozik be, akivel nemcsak azért illett volna már korábban is foglalkoznunk, mert több magazincímlapon és kampányban szerepelt már az elmúlt egy évben, hanem mert felmenői között amerikai őslakosok is vannak, ezért indián származásával igazi különlegességnek számít a férfimodellek között. Alább pedig Damien Walters 2011-es bemutatója látható. A fenti két férfival szemben ő már szerepelt ebben a blogban, még két évvel ezelőtt. Akkor bemutattuk, hogyan tud szaltózva vetkőzni, ezúttal ezen kívül egyéb kaszkadőrmutatványokkal és akrobatikus látványosságokkal nyűgözi le a nézőt.