A napokban itthon és a tengerentúlon is volt egy-egy olyan futóverseny, amelyben egyrészt Mikulásnak kell öltözni, másrészt mégis meztelenkedni kell. Ez a két követelmény nyilvánvalóan ellentmond egymásnak, ezért az indulók nagy része a tengeren túl és innen is mikulássapkát és -szakállat vett, mindehhez pedig általában egy szál piros alsónadrágot, futócipőt és semmi egyebet. New York jóval nagyobb, mint Budapest, és feltehetőleg az ottani lakosok bevállalósabbak is a magyaroknál, így aztán a hazai viszonylag szerény létszámú résztvevővel szemben kint kb. hétezren teljesítették a távot a hidegben.

Melyik város mikulásfutói jobbak?

A hőmérsékletre való tekintettel ez a verseny majdnem ugyanolyan kemény lehetett, mint a Tough Mudder-események, igaz, a fotókat elnézve nem igazán versenyzett senki, inkább csak a buli kedvéért mentek el. Képösszeállításunkban először a budapesti fotókat, aztán a New York-iakat nézheti meg, ahol egy kis filmpromóciót is belevittek a dologba. Ha van kedve, szavazzon, hol voltak menőbbek a meztelenkedő mikulásfutók, de alább a szokásos szavazócsíkkal általában is véleményt nyilváníthat az alsógatyás-futócipős télapókról!