"Bár frissnek mondható kapcsolatban élek, kettőnk között a kezdetektől nincsenek tabuk" - írta segédeszkösz tesztelőnek jelentkező olvasónk, aki Judy néven mutatkozott be levelében. "Már az első komolyabb beszélgetés alkalmával kiderült, hogy ugyan az anális szex még mindig férfiprivilégium, és a behatolás legtöbbször a női fenékbe történik, a pasim fordított helyzetben is kattan a témára. Konkrétan és röviden? Ákos ( nevezzük így ) odavan a férfi G-pont masszázsért.

 

Tisztában vagyunk azzal, hogy mennyire vitatott téma ez a mai napig, de meggyőződésünk, hogy még a negatív kritikával élők véleménye is megváltozik egyből, amint kipróbálják a dolgot. Szóval, ott tartottunk, hogy kiderült: a pasim imádja, ha a seggét izgatják. Szó nincsen a vibrátorozásról: a szexuális együttlétek alkalmával csupán az ujjamat dugtam be a végbélnyílásába, szinte extázist okozva ezzel páromnak. ( Megjegyzem, hogy soha, semmiféle undort nem éreztem, és fel sem merült bennem az, hogy Ákos esetleg látens homoszexuális lenne. Ezzel az erővel minden hetero pasiban ott a hajlam, aki a csaját anális szexre bírja, függetlenül attól, hogy rendelkezésre áll a hüvely is. A végbélnyílás, a végbél, és a prosztata olyan egyszerűen olyan érzékeny területek, amelyek izgatás hatására intenzív szexuális örömöt okoznak. És pont. )

 

A témát hetekkel ezelőtt jártuk körül alaposabban, és kicsit megszeppenve olvastuk, hogy komoly veszélyekkel jár, ha hosszabb körmökkel, esetleg műkörömmel rendelkezem. Márpedig rendelkezem. Sérülést eddig nem okoztam vele, de a szakirodalom szerint egy kisebb, érezhetetlen hámsérülés, berepedés is jó nagy galibát okozhat. Ekkor döntöttünk amellett, hogy speciális eszközt próbálunk ki. ( Ezek után valószínűleg furán hangzik, de nem nagyon vagyunk oda az ilyen cuccokért. )

 

Alighogy megfogalmazódott bennünk az ötlet, olvastuk a Velveten, hogy lehetőség van különböző játékszerek tesztelésére. Természetesen egyből éltünk a lehetőséggel, és nagy örömünkre a raktáron lévő segédeszkök között ott volt egy anális izgató is. Nem csak a kinézete, hanem a mérete is ( 10,5 cm hosszú és 1-2 cm-es átmérőjű ) mérvadó volt a választásban, hiszen számunkra fontos, hogy semmiféle fájdalommal ne járjon az anális játszadozás. Jelentkeztünk, megpályáztuk, megnyertük és megkaptuk – teljesen diszkrét csomagolásban.

 

Az első meglepetés akkor ért, amikor kicsomagoltuk és kiderült, nem egy kemény, hanem gumírozott bigyóról van szó - soha nem is értettük, hogy a pornófilmekben hogyan viselik az üvegből, műanyagból készült cuccokat a végbélben. Az izgatótesten egy ezüstszínű karika fogantyú gondoskodik arról, hogy még csak véletlenül se forduljon elő szex-baleset ( hogy a végbél ne szívja magába a tárgyat ). Használata még az ujjaknál is egyszerűbb, és megnyugtató volt a tény, hogy biztosan nem okozok kárt a kedvesben. Egy kis síkosító használata szükséges, de az egyébként is elengedhetetlen az ilyen fajta izgatások alkalmával ( legalábbis a mi esetünkben ).

 

A témát ellenzőket meggyőzni nem szeretnénk, de mindenképp ajánljuk azoknak, akik élvezik az anális játékokat: simulékony és diszkrét: azon sem kell aggódnunk, hogy bélsár némi szaggal párosulva rátapad az ujjakra. Hajrá, csak ezt tudjuk mondani."