Nem szép, de lelkes -vélték a Muffin olvasói Belladonnáról, és hát azoknak, akik csípik a csajt, van egy rossz hírünk: minden bizonnyal végképp torkig lett, ugyanis úgy döntött, hogy befejezi a pornózást. Vagyis dehogy fejezi, csak nem akar többé a képernyőn szerepelni – tervei szerint rendezni fog. Mindezt a Fleshbot pornómagazinban csiripelték a madarak. Ugyan Belladonna nagyjából negyedik alkalommal mond könnyes búcsút a kamerának (2007-ben például chlamydiát és herpeszt is összeszedett munkája során, azért akart szakítani a szakmával), most nagyon úgy tűnik, komolyan is gondolja.

Amúgy nagy kár érte, a kezdetektől minden bevállalt (az egyik leggyakoribb főszereplője a perverzebb filmeknek), és úgy mélytorkozott, mint egy kisangyal. Az idő viszont felette is eljárt - bár inkább az életvitele látszódik meg az arcán – és vélhetően több időt szeretne szentelni ötéves kislányára, Mylára, mint a feltörekvő farkakra. Arról nem is beszélve, hogy nem kicsit megy jól az a cég, amit férjével közösen alapítottak: a Belladonna Entertainment.