Linda Lovelace a Mély Toroknak köszönheti a hírnevét, a film idén negyvenéves. A legendás torkú pornószínésznő Linda Susan Boremanként 1949-ben született New Yorkban, katolikus szülők sarja. Az életéről elég sokat tudni, 1980-ban megírta önéletrajzát, Ordeal címen.

A barna hajú, egyáltalán nem szép arcú Lovelace vallásos iskolába járt, a fiúkat nem engedte magához közel, ezért társai csúfolták. 1965-ben a szüleivel Floridába költöztek, ez az időszak sok meglepetést tartogatott számára. 1969-ben állítólag született egy fia, ami egy kicsit rejtélyes, elvégre is akkor volt 20 éves, és ugye elvileg hithű katolikus. Szóval született egy fia, akit nem tartott meg, és aki nevelőszülőkhöz került. A pornószínésznőt ez érzelmileg megviselte, valószínűleg ennek következménye, hogy később autóbalesetet szenvedett, amiben súlyosan megsérült. A baleset miatt vérátömlesztésre volt szüksége, azonban Hepatitis-C-vel fertőzött vért kapott - és így forgatott.

Az akkor húszéves lány ebben az időszakban találkozott a pornórendezővel, Chuck Traynorral, akinek a Mély Torok köszönhető. 1970-ben a férfivel New Yorkba költözött. A férfi állítólag erőszakoskodott vele, kiderült, hogy bordélyházat is működtetett. Lovelace azt írta önéletrajzában, hogy akarata ellenére kényszerítette őt prostitúcióra és pornózásra, a Mély Torokban 1972-ben kapta meg a főszerepet. Itt kell megjegyezni, hogy a szakmában állítólag 1969-ben pornófilmet forgatott, és egészen 1974-ig abba sem hagyta. A Mély Torok elképesztő sikert hozott számára, tévés műsorokba, rádiós műsorokba hívták, nemcsak a torka miatt volt különleges akkoriban. Lovelace teljesen leborotvált altájjal állt a kamera elé. Ez a két dolog akkoriban az elsőnek számított a még csak bontakozó pornóiparban.

1974-ben a sikert meglovagolva megírta első önéletrajzi könyvét, Inside Linda Lovelace címmel, ebben egészen úgy tűnt, szerette azt, amit csinál - még ebben az évben kokain és amfetamin birtoklásért őrizetbe vették. Lovelace zűrös évet tudhat magáénak, ekkor nyújtotta be válókeresetét férje ellen, ekkor volt először szó arról, hogy Traynor erőszakkal kényszerítette minderre. A válás után a színésznő soha többé nem szerepelt hardcore filmekben, a mainstream filmiparral próbálkozott, kevés sikerrel. 1976-ban a feministákhoz állt be, és aktívan részt vett a pornót ellenzők minden megmozdulásában. Többször is férjhez ment, húsz éven át volt a felesége Larry Marchiánónak, akitől két gyereke született - később azt nyilatkozta, a férje vele és a gyerekeivel is durván bánt.

A nyolcvanas években egészsége erősen megromlott, a Hepatitis-C miatt májátültetésre volt szüksége. 2002. április 3-án autóbalesetet szenvedett, olyan súlyosan megsérült, hogy gépek tartották életben. Végül április 22-én leválasztották a gépekről, és Linda Susan Boreman 53 évesen elhunyt. Életéből filmet forgatnak, ami legalább annyira zűrös, mint amilyen Lovelace élete volt - folyamatosan változnak a szereplők, eredetileg Lindsay Lohan játszotta volna, aztán Kate Hudson neve is felmerült, az utolsó információ, hogy végül Amanda Seyfried játssza a főszerepet.