A barna hajú Mandy Bright pár nappal ezelőtt osztotta meg Facebook oldalán, hogy fiúgyereket vár. A pár hetes magzatáról közzétette az ultrahangos felvételeket, amihez számos rajongója és kolléganője, például Monique Covet is gratulált.

Mandy Bright Kóti Mónika néven született 1978. április 12-én, Budapesten. 23 évesen kezdett el pornózni, és egészen tíz éven át forgatott pornófilmet. Rendezőként is számon tartja a szakma. Az első évben, 2001-ben még csak három filmet vállalt el, 2002-re annyira belejött a szakmába, hogy a leszbijelenetek mellett anált, fétist, spriccelést és dipit is forgatott. 2004-ben volt a csúcson, ekkor Las Vegas-ban AVN-díjat kapott, őt választották az év legjobb külföldi pornószínésznőjének. Ebben az évben a mainstream fillmiparba is belekóstolt, a Mix című filmben Gryllus Dorkával (aki a filmben pornószínésznőt alakít) játszott együtt.

A 173 centi magas Mandy Bright 2004-ben kezdett el rendezni, a Phetish Fantasy sorozatot neki köszönheti a világ – ezekben  expasija, Frank Gun is szerepet kapott. 2010-ben, amikor Mandy Bright búcsút vett a pornóipartól, felröppent a pletyka, hogy Majkával kavar, ezt azonban egyikük sem erősítette meg.