horoszkóp

5 randitipp egy romantikus őszért

2010.09.11. 13:02

Nyakunkon az ősz, sőt, idén már többször is úgy nézett ki, hogy az ősz helyett rögtön a tél jött el, de mindenesetre itt az új évszak, és a nyári kalandok helyett most zordabb körülmények között kell megint megtalálni tudni a romantikát. Ehhez próbálunk néhány tippet adni - és kapni - az elkövetkezendő hetekre. Ön hogyan varázsolja hangulatossá a szeptembertől novemberig tartó időszakot? Van öt saját tippünk, de persze önök biztosan még jobbakat fognak tudni, kérjük, kommenteljenek szorgalmasan!

10003213 1148

1. Szüretelés, gombászás, gesztenyézés - Most kezdődik a szüret időszaka, így aki tud egyet, ahol szívesen látják, annak érdemes elnéznie ilyenkor egy szőlőbe, ahol esetleg segédkezhet a tőkék között és persze megkóstolhatja a friss mustot is. Jó (legyünk realisztikusabbak: elviselhető) időjárás esetén szőlőszüret helyett egy kirándulással egybekötött gombászással is érdemes egy szombatot vagy egy közös vasárnapot eltölteni. Csak a szokásos dologra vigyázzunk: hogy a begyűjtőtúra eredményét fogyasztás előtt mutassuk meg szakértőnek, nehogy a gombászásból a végén gombázás legyen. Szőlő és a gomba után meg lehet próbálkozni a gesztenyézéssel is, mi egy időben mindig a Bakonyba jártunk, ahol van rengeteg szelídgesztenyefa.

2. Befőzés - Akinek a kirándulás nem a kenyere, és inkább otthonra szeretne valami őszi programot szervezni, az most még beszerezhet egy jó adag szilvát vagy egyéb gyümölcsöt egy kétszemélyes befőző-partihoz. Főleg egy kapcsolat elején tud egy férfi egy életre bevágódni azzal, ha megmutatja, hogy nem retten meg egy kis konyhai munkától. A közösen eltett gyümölcsöt pedig külön élvezet lesz a tél közepén kinyitni. Remélhetőleg megkóstolni is.

3. Hosszú hétvége külföldön - Ha a nyári vakáció költségei után és a karácsonyi költekezéshullám előtt belefér a keretbe, érdemes egy hosszú hétvégére felkeresni egy európai nagyvárost. A nyári turistahullám elvonulása után általában az időjárás is kedvezőbb a városnézéshez, ráadásul a szállások és a repülőjegyek is olcsóbbak ősszel. Akinek nincs elég szabadsága, az idén kénytelen a november elsejei hosszú hétvégére hagyatkozni, de mivel akkor valószínűleg jó sokan fognak elutazni itthonról, jobb már most nekilátni a szervezésnek, mielőtt a fapados-jegyek is bedrágulnak. Mi tavaly októberben Berlinben voltunk, idén Lisszabonba megyünk.

4.  Nyelvóra vagy tánctanfolyam - Minden kurzus a napokban indul, most kell eldönteni, ki hova megy jógázni, olaszórára, pszichodrámára, falat mászni vagy spinningre, kit mi érdekel. Gondolt már arra, hogy kedvesével együtt ugyanazt a különórát választják? Pároknak különösen passzol egy tánctanfolyam, főleg azoknak, akik a következő nyárra esküvőt szerveznek. Meg azoknak, akik magukra ismertek ezeken a videókon.

6303946

5. Meccs - Valami azt súgja, hogy a befőzés meg tánctanfolyam témákkal már rég sikerült férfiolvasóink zömét elriasztani, pedig rájuk is gondoltunk ezzel az ötödik ponttal, ahol egy inkább férfias tevékenységet ajánlunk a hölgyek figyelmébe. A meccsről nyilván mindenkinek egy focimeccs jut az eszébe, amire bizonyos esetekben a legnagyobb jóindulattal se lehet ráfogni, hogy romantikus lenne. De nemcsak a labdarúgás van a világon: roppant izgalmas tud lenni élőben például a kosár- vagy kézilabda is, illetve nemsokára kezdődik majd a hokiszezon. Amelyik férfi hajlandó egy befőzésnél segédkezni vagy egy tangótanfolyamra beiratkozni, az megérdemli, hogy néha egy-egy sporteseményt is megoszthasson kedvesével élőben.

15%

Jo Nesbo Szomjúság

3980 Ft
3383 Ft
15%

Pan-dji Vádirat

3499 Ft
2975 Ft