A szingliség és a genetika kapcsolatáról már szinte többet tudunk, mint amennyit szeretnénk, de most a New York államban található Binghamton University tudósai az egyéjszakás kalandokra hajlamosító gént is megtalálták. Egy dopaminreceptor-génnek a neve DRD4, és az eredmények szerint ettől függ, hogy valaki hajlamos-e a hűtlenségre, illetve az alkalmi szexbe való beleegyezésre. Ugyanezt a gént korábban már az alkoholizmussal, a játékszenvedéllyel és a horrorfilmek iránti rajongással is összefüggésbe hozták, köze lehet továbbá ahhoz is, hogy mennyire vagyunk nyitottak egy számunkra új társadalmi szituációra, aminek pedig a liberális politikai beállítódottságra nézve lehetnek következményei.

De maradjunk most inkább a hűtlenség és az egyéjszakás kalandok témájánál. Ebben a legfrissebb kutatásban 181 fiatal felnőtt vett részt, akiktől DNS-mintát vettek, majd töviről-hegyire kikérdezték őket addigi szexuális életükről. Az derült ki, hogy a fenti DRD4 gén egy bizonyos variációjával rendelkezők között sokkal nagyobb arányban, kb. kétszer annyian voltak azok, akikre jellemző volt, hogy futó szexuális érintkezésbe bocsátkozzanak, legyen szó hűtlenségről vagy egyéjszakás kalandról.

A kutatók kiemelték, hogy ez a bizonyos gén csak hajlamosít a hűtlenségre, tehát nem jelenti azt, hogy az illető bármit csinál, képtelen lesz megmaradni egy hosszú távú kapcsolatban. Sőt, még csak azt a következtetést sem szabad levonni, hogy akikben nincs meg ez a bizonyos gén, az mindig hűséges lesz. Ha valakinek megígérjük, hogy őszinték és hűségesek leszünk, akkor ez alól nyilván nem ad felmentést a genetika.