Van, aki egy hajóhintával szeretne összeházasodni, van, aki saját magához megy feleségül (Sue Sylvester is ezt tette nemrég egyébként a Glee-ben). Hozzájuk képest szinte semmi különös nincs abban, hogy egy bizonyos Joseph Guiso a kutyáját vette feleségül a héten. Az ausztrál férfi öt éve a gazdája a képen látható, Honey nevű labradornak, és a házasságkötés ötlete egy séta alkalmával jutott eszébe.

Éppen egy esküvő mellett mentek el ugyanis a minap a kutyával, amire saját bevallása szerint Guiso megjegyezte, hogy “ezek akár mi is lehetnék”. Honey erre nem mondott semmit, “amit igennek vettem”, meséli a büszke kutyatulajdonos, aki a Life With Dogs nevű website-ra került fel a lakodalom történetével és képeivel. Guiso és Honey szintén a parkban tartották meg esküvőjüket, amelyen a násznép körülbelül harminc főből - barátok és családtagok - állt.

A vicces nyilatkozatoknak azonban itt még sajnos nincs vége. A magát vőlegénynek képzelő férfi még azt is elmondta, hogy ő vallásos ember, és ezért már mardosta a bűntudat, hogy Honey-val a házasság szent kötelékén kívül élnek együtt. “Szex nincs”, nyugtatott meg mindenkit, “színtiszta szerelemről van szó”. Az ifjú pár egy nemzeti parkba megy majd nászútra.