A hűtlenség-témában talán még soha nem kaptunk olyan érzékletes és részletes olvasói levelet, mint az alábbi. A beküldő Nikolett, aki a legutóbbi ilyen levél írójához hasonló helyzetben van, és annak ellenére nem tud megbocsátani a másik nőnek, hogy úgy tűnik, házassága végül átvészelte a hűtlenséget. Ha hozzá szeretne szólni, vagy saját történetét mesélné el, kérjük, hogy írjon nekünk a blog címére!

"Az én/mi történetünk sem egyedi, csak nekem az. Valamivel több, mint 3 éve kezdődött, én is hibás vagyok a történtekért, nem is kicsit. Nálunk a kellő kommunikáció hiánya okozta a félrelépést. Párom szeretett, de igazából a kényelem nagyobb úr volt. Én közel 8 évet voltam itthon a gyerekekkel, amikor is 2007-ben munkát kaptam, igaz nem bejelentett munka volt, csak megbízásos alapon, de 1,5 évig folyamatos volt legalább. 2008-ban édesanyám elköltözött és én hihetetlenül magányosnak éreztem magam. Teljesen magamba fordultam.

A munkahelyemen volt egy srác, akivel sokat beszélgettünk. Igaz, találkoztunk is 2-szer, de csak beszélgettünk, és beültünk egy presszóba teázni. Nekem a srác nagyon tetszett, de fizikailag nem mélyítettük a kapcsolatot. Én is szerettem volna többet, ő is, de valahogy nem ment, mert ha szóba is került, eszembe jutott a családom, nem tudtam megtenni. Az egész „kapcsolat” kb. 3 hétig tartott és váltottunk pár érzelmes levelet. Ha úgy tetszik, akkor ez is megcsalás.

Írtam egy blogfélét, elképzeltem, hogy milyen lehetett volna vele a szex, de csak virtuálisan. Párom megtalálta, pedig a blog kb. csak 1 órát volt elérhető, de a számítógépen le volt mentve. Elolvasta, és teljesen maga alatt lett. Mondjuk ez érthető is volt. Nagyon sajnálom, hogy elindítottam, vagyis, hogy leírtam azt, ami nem is volt, csak a képzeletemben történt meg. El kezdett kutakodni a neten, vissza akart szerezni.

Sajnos ennek ellenére még mindig nem ültünk le megbeszélni a problémákat. Talált is magának egy régi „kedves” ismerőst, aki – szerintük – segíteni akart megmenteni a házasságunkat. Ez a nő először az iwiw-en, később már a facebook-on is megjelent. Székesfehérváron dolgozik, egy elektronikai cégnél, van 3 lánya. Saját bevallása szerint a 3 kislány azért született meg, mert ő nem volt hűséges a férjéhez, ez kiderült, és „békülésük” zálogaként vállalták be. Eleinte fehérváron éltek, de később pont az újrakezdés miatt Úrhidára költöztek.

A nőt még 20-22 évvel ezelőtt ismerte meg, akkor volt 16 éves, a férjem 22. Többször is összejöttek, de valahogy úgy alakult, hogy az akkor még lány, többször el is küldte, majd férjhez ment egy férfihoz, aki – talán véletlenül – hasonlít a férjemre. Szóval ráakaszkodott a férjemre és a nagy segítésnyújtás eredményeként széttette neki a lábát.

Az első randevúk akkor történtek, amikor a picit az oviba szoktatta. Beadta a gyereket óvódába, majd elment és jól megkeféltette magát a párommal. A románc majdnem 3 évig tartott.

Végig éreztem a másik jelenlétét, sőt be is tudtam azonosítani, hogy ki ez. Mikor a páromnál rákérdeztem, akkor csak annyit mondott, hogy „ha látnád, mennyire el van hízva, akkor nem lennél féltékeny és eszedbe sem jutna, hogy féltékeny legyél”. Hittem neki, bár tudtam, hogy nem igaz. A kapcsolatuk idén januárban ért véget, a párom mondta ki, hogy nem csinálja tovább.

A nő még jó fél évig mindig talált okot arra, hogy felvegyék a kapcsolatot, hol azért, mert kölyke született a kutyájának, hol meg nevelési tanácsot kért a férjemtől a kamaszodó lánya miatt. Közben nem mulasztotta el, hogy elejtsen egy „szeretlek Zsoltit”, vagy „Te vagy Életem Nagy Szerelme” üzeneteket küldeni. A kurva szerint én kergettem a karjaiba, ő csak segíteni akart, csak véletlenül egymásba szerettek. Ez mondjuk nem teljesen így volt.

Valóban nem tudtam közeledni a férjemhez, mert szinte a kapcsolatuk elejétől éreztem a másik nőt a férjem mellett. Nem egyszer éreztem a micsodája szagát a párom arcán. Így meg sajnos én nem tudok közeledni, ha tudom, hogy nem én vagyok egyedül.

Idén tavasszal kezdtem azt érezni, hogy talán már nincs senki sem rajtam kívül, és csodák-csodájára kezdett helyreállni a kapcsolatunk. Májusban a férjem véletlenül nem lépett ki a facebook oldaláról és sikerült az összes levelezésüket végigolvasni. Párom látszólag tényleg nem akart már semmit P. Andreától, de a hülye liba még mindig bombázta szerelmes üzeneteivel. Mikor ott ültem a párom oldalát olvasva, még akkor is üzengetett neki. Megírtam, hogy én a feleség vagyok és legyen szíves leszállni a férjemről.

Volt pofája azt visszaírni, hogy nem kell tőle tartanom, ő nem jelent ránk veszélyt. Kiverte nálam a biztosítékot, és írtam neki egy keresetlen levelet az e-mailjére, amire a válasza az volt, hogy gondosan összeválogatta a párommal folytatott levelezéseit, tudatva ezzel velem, hogy ő mennyivel fontosabb, mint én. Már a közös jövőjüket tervezgette. Rákövetkező héten, még mindig leveleket küldözgetett a férjemnek, hogy aggódik érte, és hogy mi van vele. Férjem megírta neki, hogy végre megbeszéltük a dolgokat, úgy döntöttünk, hogy rendbehozzuk a házasságunkat.

Párom azóta is naponta érezteti, hogy mennyire sajnálja a történteket, és sokszor elmondta, hogy amikor ezzel a nővel volt, még akkor is rám vágyott. Ez megnyugtat, de megbocsájtani nagyon nehéz. Megújult a házasságunk, a szex fantasztikusabb, mint valaha, de ennek a nőnek soha nem fogok tudni megbocsájtani.

Úgy tudom, hogy amíg tartott ez a közel 3 éves viszony, bár állítólag közös jövőt tervezgetett a férjemmel, neki sikerült úgy viselkednie otthon, mintha minden a legnagyobb rendben lenne.

Most ott tartok, hogy küzdök az érzelmeimmel, fájdalmammal és minden erőmmel azon vagyok, hogy a férjemnek soha ne jusson többé eszébe félrekacsintgatni. Férjemnek megbocsájtottam, hiszen mindennél jobban szeretem, de a nő ne kerüljön a szemem elé. Szeretném, ha levelemet változtatások nélkül, nevekkel megjelenítenétek.

Köszönöm,

Nikolett"