Fizetős volt mind, így legalább nem lettem szerelmes

Görgetjük tovább a megcsalás jeleiről szóló poszt nyomán még júliusban beindult olvasói levéllavinát. A hozzánk beérkező igaz történetek közül a legutolsót egy olyan hölgy írta, akinek a Renáta álnevet adtuk, és aki bevallása szerint többször volt már az a bizonyos harmadik, pedig sosem kereste nős férfiak társaságát, mindig őt találták meg unatkozó férjek. A posztra rengeteg reakció érkezett, de közülük csak egyet közlünk alább.

A többit is köszönjük szépen ezúton, de lényegüket inkább összefoglaljuk itt gyorsan szó szerinti leközlés szerint, mert valamennyi levél közlése túl hosszadalmas lenne. Szóval levélíróink szerint sok igazság van Renáta soraiban, még ha nézőpontja meglehetősen szokatlan is, és nem vitatják, hogy a felelősség elsősorban azé, aki megcsalja házastársát, bármilyen rossz is az a házasság, nem azé, akivel megcsalják azt a bizonyos férjet-feleséget.

De valamennyi levélíró egyetért abban is, hogy ettől még ideális esetben nem úgy kéne eljárni, ahogy azt Renáta tette: “nem az a megoldás, hogy Renáta elfogadja annak a férfinak a közeledését, aki összeesett a saját házasságában, hanem az, hogy megpróbál segíteni neki abban, hogy hogyan tudja a feleségével a kommunikációt újra felépíteni. Hogy hogyan lehet kívülről segíteni valakinek? Azzal biztosan nem, hogy ágyba bújik vele” - írta nekünk Márk.

A mai posztban alább teljes egészében közölt levél szerzője azonban megint más megvilágításba helyezi a témát, miközben csak úgy mellékesen egy egészen megdöbbentő Pretty Woman-történetet is belefűz a történetbe. István azt írja, nős férfiként hűtlenkedett éppen eleget ő is, ezért tapasztalatból mondja, hogy nem szabad a félrelépéseket mindig a megromlott házasságra kenni. Sőt, egyáltalán nem biztos, hogy mindenáron okát kell keresni annak, hogy valaki félrelép. Egy újabb nagyon érdekes olvasói levél következik (a nem közölhető személyes adatokat kihagytuk vagy megváltoztattuk), olvassa el, aztán ha kedvet kap hozzá, írja meg ön is a blognak, miért hűtlenkedett és kivel - vagy akár azt, hogy miért nem.

„33 éves vagyok, nős, 3 gyerek apja. Páromban (feleség) minden megvan, amit egy férfi csak kívánhat. Igaz, hogy már a jó szex is csak heti egy alkalom, de vad meg minden. Beosztja a pénzt, nem akar sokat, és gyerek tudott maradni, kiismertem a hisztijeit, elenged mindenhova.

DE

Sosem voltam monogám típus, előbb-utóbb minden barátnőmet megcsaltam, mindet.

Vele sem lett másképp. Kb. 2002-t írhattunk, amikor megálltam egy ‘útszéli’ mellett, hogy ez vajon milyen. (Utólag tudom, hogy jól átvert, mert 2 perc orálért lehúzott 7 rugóra - mindegy, ez volt a tanulópénz.) Innentől nem volt megállás, ráléptem erre az útra, de csak normális lányokhoz jártam. Fizetős volt mind, így legalább nem lettem szerelmes, de az amúgy sem kis egómat a hamis (megfizetett), de jól eső szavak tovább növelték.

Míg nem 2005. vagy 2006. tájékán összefutottam egy régi ismerősömmel, aki akkor már házas volt, és szintén kettő gyermekkel rendelkezett. Szó szót követett, hazavittem, és megtörtént még aznap az első csók, másnap meg az első együttlét.

Másfél évig tartó kapcsolat lett belőle, amely heti egy-kétszeri szeretkezésből állt. Törődött velem, én pedig beszélgettem vele és folyamatosan éreztettem vele, hogy még mindig kívánatos (a férje 2-3 éve nem nyúlt hozzá, de ő vele maradt, mert a gyermekei apja) - mennyi ilyen lehet?

Vége lett. Szerinte kihűlt, szerintem meg félt, valamint mivel visszament dolgozni, nem vállalta fel a szervezéssel járó feszültséget. Visszagondolva, létezhet, hogy amit én törődésnek éreztem a részemről, azok csak morzsák voltak a számára, és kevés volt. Közben persze én nem álltam le a fizetős lányokról és ő ezt tudta (nemrég tudtam meg, hogy ez is zavarta). Ma már másképp kezelném őt. Szerelmes nem voltam, de amikor vége lett, fájt egy picit.

Aztán meló útján megismerkedtem szintén egy családanyával. Na, ő már rutinos volt, tudta, mit akar, nem volt kecmec. Egészen 3 hónappal ezelőttig tartott a havi egy-két reggeli, 18 perces szexuális együttlét, szerelem nem volt, de barátság és őszinteség igen. Még ma is beszélünk néha. Az együttlétet jegeltem, mert utolért a vég, de erről később.

Szóval sosem gondolkodtam a váláson, gyermekeim elhagyásán, és sosem dacból vagy bosszúból indultam-indulok ezen a second life-on.

2010-ben egy régi álmomat teljesítettem magamnak, és befizettem egy akciós duál ajánlatra, ahol bekattant valami az egyik lánnyal kapcsolatban, utána szimplán is elmentem hozzá, összeismerkedtünk közelebbről, majd összejöttünk agyban is. Hülyén hangzik, de így volt, megfogott a hangja, a természete (ma már tudom, hogy sajna nagy része marketing volt), szóval jól éreztem magam vele. Persze gyerekek itt is voltak, meg anyós és hugica - férj nem, ami pedig szerintem jó, ha van, mert a nő nem hülyül meg annyira, se én…

Ez a kapcsolat 9 hónapig tartott, és szintén ő dobott. Ez van. Őt szerettem, tényleg. Abbahagyta a melót is miattam, suliba kezdett, normális ember lett belőle, és úgy tudom, nemsokára feleség lesz! Magyarán első valaki életében, ami ugye nálam kizárt volt. Az igazi feketeleves idén nyáron kezdődött. Egy ártatlan hajnali finom pettingből elsodró szerelem lett, egy olyan lánnyal, akire nem gondoltam volna álmomban sem.

Olyan harmóniát élek meg vele, mint még soha senkivel, ijesztő a hasonlóság, néha férfiúi önzésemet és határozottságomat látom benne. Az elválás nem került szóba, de érzem, nem lesz ennek jó vége, nagyon szeretem, de ez neki így nem élet, belátom. Olyan dolgokat teszek meg vele átgondolatlanul, de élvezve, hogy ez már zuhanórepülés.

Egy szó mint száz: ez a félrelépés dolog nem feltétlenül otthoni problémákból adódik, nem is mindig van oka. Elég egy helyzet, egy szikra, egy nézés, és beindul a gépezet, és az észnek nyoma sincs. Nem tudom, melyik a jobb, és nem is érdekel, én így vagyok kiegyensúlyozott, egy egész. Időben hazajárok, foglalkozom a családommal, nem költöm a pénzt, nincsenek “káros” szenvedélyeim. Lehet, hozom otthonról, mert mindenki elvált nálunk? Lehet.

Ezeket csak az értheti, aki meri magát kitapasztalni, mielőtt késő lesz, és átengedni magát olyan érzéseknek, érintéseknek, amilyeneket az ember a Júlia, Romána könyvekben a klotyón olvas. Engem nem érdekel, ki hogyan él, de nekem se szóljon be senki, mert igaz, lehetnék hűséges, de lehet, fele ennyire élvezne engem a családom és megfásulnék.

Egyszer élünk, bármilyen elfásult, közhelyes ez a duma.”