Lesújtó bizonyítványt állított ki Magyarországról a Newsweek. A mérvadó amerikai heti hírlap a The Daily Beasttel közösen abból a szempontból készített listát a világ 165 országáról, hogy melyik államban mennyire kedvező a nők helyzete. Nem túl meglepő, hogy az élen skandináv országok végeztek, Izland az első, és a top10 felét a skandináv országok teszik ki. Megdöbbentő azonban, hogy miközben Románia a 20., és Albánia a 21., Magyarország csak a 112. helyet érdemelte ki, azaz világszinten hazánk a legrosszabb egyharmadba került.

Tényleg ennyire rossz itthon a nőknek?

Ebben a sereghajtó egyharmadban teljes mértékben Európában fekvő ország ráadásul rajtunk kívül csak még egy van. Egyedül Szerbia szerepelt még nálunk is rosszabbul a 145. hellyel, illetve a nagyrészt Ázsiában fekvő, de Európába is átnyúló Törökország két hellyel alattunk található. Nálunk rosszabbul ezt a két országot leszámítva kizárólag ázsiai és afrikai országok szerepeltek. A legutolsó ország, azaz a nők számára legborzasztóbb hely a világon a felmérés szerint Csád. A teljes listát itt lehet megtekinteni.

A listát szakértők közreműködésével állították össze, akik öt szempont alapján pontozták az egyes országokat. Az első kategória a jogegyenlőség volt (szabadságjogok, szexuális zaklatás elleni védelem házasságon belül és kívül), a második a nők egészségügyi helyzete (fogamzásgátlás, abortusz, szülési halandóság), a harmadik az iskolázottság (nemek egyenlősége az oktatásban), a negyedik a gazdasági szférában a nők által elfoglalt hely (nők aránya a munkaerőben, nők fizetése a férfiakhoz képest, vezető pozíciójú nők aránya), az ötödik pedig a politikában a nők által elfoglalt hely (nők aránya a parlamentben, kormányban). A pontozás módszeréről részletesen itt olvashat.

Ebben a 10 országban a legjobb a nők helyzete

  1. Izland
  2. Svédország
  3. Kanada
  4. Dánia
  5. Finnország
  6. Svájc
  7. Norvégia
  8. Amerikai Egyesült Államok
  9. Ausztrália
  10. Hollandia

Érdekes módon Magyarország az első kategóriában kapott a legalacsonyabb pontszámot, azaz a szakértők szerint a magyar jogrendszer nem védi eléggé a nőket. Az egészségügyre és az iskolázottságra vonatkozó pontszámaink optimálisak, a gazdaságot egy kicsit lepontozták, a politikai helyzetet meg megint nagyon, ami nem csoda, hiszen tényleg alig van egy-két nő a magyar politikában. Így Magyarország a lehetséges százból csak 58 pontot kapott, ami a lista 112. helyére volt elég. Ha felfelé haladva a következő európai országot keressük, azt találjuk, hogy a nők számára kontinensünk harmadik legrosszabb európai állama Csehország, de tőlük is negyven helyezéssel és 14,7 ponttal vagyunk lemaradva.

Csak reménykedhetünk, hogy ezek után senki nem gondolja majd külföldön, hogy Magyarországon is letartóztatják autóvezetésért a nőket, mint a 147. helyezett Szaúd-Arábiában.