A viszonzatlan szerelem jeleiről szóló posztunkra rengeteg válaszlevél érkezett. Természetesen a levélírók között volt, aki úgy találta, hogy a lista újraközlése “ártalmas” volt, konkrétabban “párkapcsolatok rombolására és az amúgy is bizonytalan nők még jobban elbizonytalanításra kiválóan alkalmas”, más szerint viszont éppen, hogy tanítani kéne az embereknek, hogy hogyan kell viselkedni ilyen helyzetben. Mi természetesen inkább az utóbbi véleményt osztjuk, úgyhogy folytatjuk a posztban megkezdett témát.

A válaszok közül ebbe a posztba két igen tanulságos levelet választottunk ki, amelyek pontosan arról szólnak, hogy hogyan működnek azok a kapcsolatok, amikben (legalább) az egyik fél részéről hiányzik az igazi szerelem. Alább az egyik történetben leírt kapcsolatban a múltkori posztban felsorolt 6 jelből kettő is könnyedén tetten érhető (az exek emlegetése és a kapcsolat akarása), a másik írás pedig mesélés helyett inkább tanácsokat ad azoknak, akik rádöbbentek, hogy nem szeretik őket viszont. Az egyszerűség kedvéért nevezzük az első levél íróját Hajninak, a másodikét Attilának.

Hajni

“14 éves házasságom ment épp tönkre. Akkor úgy tűnt, hogy egyik pillanatról a másikra. Mivel a férjem megcsalt, ezért én kiadtam az útját. Naivan azt reméltem, hogy úgyis engem fog választani és hazajön. Természetesen nem így lett, mert az akkor pár hónapos szeretővel tudtommal azóta is boldogan él. Mit mondjak, ez a tény megalázottságomat csak tovább fokozta, és arra ösztökélt, hogy ha máshogy nem, legalább visszaadjam neki a fájdalmat annyira, hogy sec perc alatt én is újítok valakit. Nem is telt el sok idő, mert kb. 2 hónap után már büszkén lépkedtem újdonsült partneremmel az utcán. Majd egészen sokáig téptük egymás idegeit a sebtiben kinevezett szerelemmel.

Természetesen ez is úgy indult mindkettőnk részéről, hogy 15 évesnek éreztük magunkat, bohóságokat csináltunk, meg többet szexeltünk pár hét alatt, mint az előző 10 évben. Csakhogy hamar kiderült ám, hogy mindketten épp egy viharos szakításon estünk túl, neki sem és nekem sem forrtak még be a sebeink. Pár hétig így még szívesen is hallgattuk egymás sirámait, hogy és bezzeg az én exem ilyen volt, meg olyan volt. Aztán amikor ezek a megjegyzések még hónapok múlva is előkerültek, sőt nála még maga az ex is személyesen, na akkor kezdett el világossá válni a dolog. Ez nem szerelem, csak társas lelkisegély és szexszolgálat.

Mióta a rögtönzött kapcsolat megszakadt, eltelt már 2 év, de még mindig érzem azt, hogy hiába próbálnám valakivel szorosabbra fűzni a szálakat, ki kellene még mondanom, hogy a volt férjem így vagy úgy.

Ami furcsa, hogy rögtönzött szerelmem azóta is ugyanúgy újabb és újabb nőkkel szeretne igazi kapcsolatot, miközben még mindig föl-fölbukkan a régi szerelme.

Szóval szerintem tanácsos résen lenni, mert félő, hogy aki friss szakításon van túl, hajlamos azt gondolni, ha gyorsan fejest ugrik egy új kapcsolatba, akkor azzal a régi sebei azonnal be is gyógyulnak. Ezzel aztán nem hogy a régi fájdalmát csillapítaná, hanem még erősíti is azt az újabb csalódás.”

Attila

“Mit tehet az ember, ha beleszeret valakibe, és az nem viszonozza az érzéseit? Hogyan kezelje a helyzetet megfelelően? Hogyan viselkedjen egy visszautasítás után? (Ami lehet direkt vagy indirekt is.)   Az utóbbi kérdésre szeretnék leginkább választ adni.

Három dolgot kell észben/szívben tartani: távolságtartás, kedvesség, szeretet.

  • Távolságtartás: fogadjuk el, hogy nem megy részéről a dolog. Ilyenkor a legjobb, amit tehetünk, hogy tiszteletben tartjuk a másik döntését és visszavonulót fújunk az udvarlások tekintetében és a közeledésből úgy en block visszaveszünk, teret hagyva köztünk. Maradjon meg, aminek meg kell maradnia, az érdeklődés a másik iránt, mi van vele, stb., de ne erőltessük rá magunkat.
  • Kedvesség: amennyiben belekerültünk az ilyen sehogy se jó helyzetbe, akármennyire is nehéz, próbáljunk meg továbbra is kedvesek maradni az illetővel, aki nem viszonozza az érzéseinket. Ne váljunk bunkóvá, ne nehezítsük meg a dolgát se neki, se magunknak. Ez kifejezetten fontos, ha amúgy egy közegben található velünk az áhított személy (pl. közös munkahely).
  • Szeretet: ez a legfontosabb, ugyanis ez teszi lehetővé az előző kettőt. Az elfogadása a másiknak, másik döntésének. Valahogy szeressük csöndben, örüljünk neki, ha neki jó így. Ha tényleg szereted, akkor úgyis az a fontos, hogy boldog legyen a másik, és ha ehhez az kell, hogy hagyd békén, akkor akármennyire is nehéz, tovább kell lépnünk.

Ezek után két dolog lehetséges.

  1. A mi szerelmünk, ha az előző hármat betartjuk, átmegy egy szeretetteljes barátibb érzésbe, és ezt értékelni fogja mindenképpen a másik fél is és talán egy életre szóló barátság alapja lehet. Ilyenkor gondoljunk arra, hogy a szerelem úgyis elmúlt volna; ha fiatalok vagyunk, továbbléphetett volna egyszer, így legalább mindig ott maradhat az életünkben, mert a barátság normál esetben nem múlik el.
  2. A másik fél érzései mennek át szerelembe, felismerve, értékelve az érzelmi intelligenciánkat, olyan oldalról ismerve meg, ami szimpatikus. Sokszor a távolságtartás meghozza a gyümölcsét, főleg a másik kettővel együtt.

Ugyanis ha egy kapuhoz hasonlítjuk az érzéseket, ami annál inkább kinyílik, minél jobban szerelmes az illető, akkor ha elkezdünk közeledni a másikhoz, ez a kapu általában alapesetben picit van nyitva. Ha szimpatikusak vagyunk, udvarlásunk meghozza a gyümölcsét, egyre inkább kinyílik, viszont ha nem jövünk be és mégis próbálkozunk, akkor ez a kapu becsukódik. Egy csukott kapun hiába döngetünk, annál inkább bereteszelik. Egyszerűen így működnek az érzelmek. Ilyenkor csak egyet tehetünk, eltávolodunk a kaputól, hogy idővel mégis picit kinyíljon.”

A viszonzatlan szerelem témáját ezzel persze még nem tekintjük lezártnak, ha önnek csak most jött meg a kedve ahhoz, hogy saját történetét vagy gondolatait elmesélje, ne habozzon, írja meg a Randiblog címére!