Ma egy olyan brit nő történetét meséljük el, illetve mutatjuk be a képek segítségével, aki a férjhez menni készülő nők többségével ellentétben nem belefogyott, hanem belehízott esküvői ruhájába.

A menyasszonyok néha a normálisnál kicsivel (vagy sokkal) szűkebb ruhát vesznek maguknak jó előre, hogy legyen motiváció a lakodalomig minél szigorúbban fogyókúrázni.

A 31 éves Kate Puncher ezzel szemben túl bő ruhát választott, és hízókúráznia kellett, hogy jól álljon rajta a fotókon is látható darab.

Számára ez azért volt hatalmas teljesítmény, mert korábban anorexiás volt, egyszer a testsúlya mindössze 25 kg-ra esett vissza.

A galériában ebből a korszakából is láthatók fotók, érdemes végiglapozni az összeállítást.

Puncher modellként is dolgozott egyébként, és azt mondja, egy barátja megjegyzésére kezdett el mániákusan fogyókúrázni és önmagát hánytatni étkezések után. Még csak 18 éves volt, amikor szerelme azzal fenyegette meg, hogy ha felszed magára pár kilót, elhagyja. Punchernek állítólag ennyi elég is volt ahhoz, hogy az ételről átálljon a hashajtóra, állítólag volt olyan, hogy a tablettákon kívül csak mentolos cukorkákat fogyasztott. Mikor testsúlya 25 kilóra csökkent, kórházba került, nem menstruált többet, és az orvosok azt mondták, akkora kárt tett saját testében, hogy valószínűleg soha nem lehet gyereke.

Bár barátja elégedett lehetett volna, hogy Puncher tényleg nem hízott el, a kapcsolat nem volt tartós, és az anorexiás lány visszaköltözött szüleihez. Végül 2005-ben találkozott megint valakivel, aki megtetszett neki. Az illető a fotókon is látható Barry volt. A skót származású tűzoltó két év után megkérte Puncher kezét, de azt mondta, ő viszont csak akkor hajlandó elvenni szerelmét, ha az egészséges súlyúra visszahízik. Közösen választották ki az esküvői ruhát egy évvel a lagzi előtt, így a menyasszonynak volt ideje visszatornászni magát 50 kg fölé.

A tervet végülis sikerült túlteljesíteni, Puncher legnagyobb büszkeségére a ruhának a derekát az utolsó próbán még ki is kellett egy kicsit engedni. Az esküvőre 2009-ben került sor, amikor az ifjú pár Kubába utazott, hogy egzotikus lagzit rendezzen magának (a vőlegény a képek szerint a skót szoknyát azért vitte magával). A menyasszony eddigre szerelme ösztönzésére annyit javított egészségi állapotán, hogy újra menstruálni kezdett, és az orvosok korábbi előrejelzése ellenére tavaly sikerült teherbe esnie.

A kilátások nem voltak éppen rózsásak, de a terhességgel nem voltak különösebb problémák, így az újságok számára most készített képeken a decemberben született egészséges kislány is látható. A boldog család képei és az anorexiás modell korábbi fotói közötti kontraszt hatalmas, az összeállítást végiglapozni igen tanulságos.