Mai galériánkban az év legkomplikáltabb esküvőjéről látható pár fotó. A Walesben megtartott esemény nem szervezési szempontból volt bonyolult, a négyfős násznépen kívül csak egy koszorúslány volt, hanem a házasulandók előélete miatt. Mindketten férfinak születtek, de 2004. óta leszbikus párként élnek együtt. Korábbi házasságaikból összesen öt gyerekük és egy unokájuk van. Egyikük azonban nemváltoztató műtéten is átesett, így a múlt héten megkötött polgári esküvőn mint heteroszexuális pár mondták ki az igent. Máris elmagyarázzuk a részleteket.

Jenny-Anne Bishop és Elen Heart 65, illetve 68 évesek, egyikük Paulnak, másikuk Alannek született a ’40-es években. Ekkor még nem ismerték egymást, de mindketten találtak maguknak feleséget, gyerekeik születtek, több évtizedes együttélés után azonban mindkét kapcsolatnak vége lett. Jenny-Anne 2000-ben vált el 31 évnyi házasság után, Elen kétszer is megnősült, az egyik kapcsolat 7, a másik 20 évig tartott.

A Clwyd városában élő pár csak 2004-ben találkozott egymással egy karácsonyi partin, ekkor már mindketten nőként éltek. Elen tart az operáció kockázataitól, ezért csak növényi hormonokat szed, hogy nőiesebben nézzen ki, Jenny-Anne azonban tavaly megcsináltatta a nemváltoztató műtétet, így ő már hivatalosan is nőnek számít.

Azt szokás mondani, a kapcsolatok hetedik éve nagy mérföldkő, aki ezen túljut, még hosszú együttélésre számíthat. Talán Jenny-Anne és Elen is erre gondoltak, amikor úgy döntöttek, idén októberben összeházasodnak. Bár Nagy-Britanniában szinte már mindennaposnak számítanak a melegesküvők, ennek a párnak az esetében ilyenről nem lehetett szó, hiszen jogilag egyikük férfinak, másikuk nőnek számít.

Így lehetséges, hogy polgári esküvőjük volt a „hagyományos” heteroszexuális esküvő, míg a templomban adták őket össze leszbikus párként. Az állami esküvőn Elen számított a férjnek (ez volt a harmadik házasságkötése férjként), ezért ide kicsit férfiasabb megjelenés dukált.

Ők azonban nem elégedtek meg ennyivel, ám úgy látszik, Walesben nem akadt lelkész, aki bevállalt volna egy ilyen párt, hiszen Jenny-Anne-t és Elent Angliában, Manchester egyik templomában adták össze. A ceremónia során ezúttal Elen is „megünnepelhette nőiességét”, és amint az a fotókon is látszik, itt ő is női ruhában volt. Saját magára a „groomess” szót alkalmazta, amit magyarra talán „vőasszony”-ként lehetne fordítani. Kattintson valamelyik fotóra és nézze végig a képeket!