Jól tudjuk, hogy a költözés mennyi gonddal jár, egy kaliforniai nő mégis mindenáron jobb környékre akart költözni. A férj azonban ellenezte, hogy drágább városrészben éljenek, ezért a börtönpszichológusként dolgozó asszony kitalált egy meglehetősen eredeti, szinte a Született feleségekbe illő trükköt, ami reményei szerint meggyőzte volna férjét, hogy a veszélyes környékről egy előkelőbb helyre tegyék át a székhelyüket. A húzás azonban nem jött be, mert a nő lelepleződött, emiatt állását is elvesztette, ráadásul férje is beadta a válókeresetet - derül ki a Daily Mail által tálalt sztoriból. Úgy látszik, megrendezni saját megerőszakolásunkat nem túl jó ómen.

Laurie Ann Martinez az idióta ötlet kivitelezésére tavaly áprilisban kerített sort, amikor már nagyon elege volt Sacramento azon lepukkant, gyanús alakoktól nyüzsgő városrészéből, amelyikben férjével laktak. Állítólag korábban már hosszú ideje folyamatosan nyaggatta urát, hogy lépjenek le, de a férfi hajthatatlan maradt.

A terv tehát az volt, hogy úgy csinál, mintha kirabolták és megerőszakolták volna, ami után a férj nyilván kénytelen lett volna belátni, hogy itt nem maradhatnak tovább. A 36 éves asszony egy barátnőjétől kért segítséget a meg sem történt nemi erőszak bizonyítékainak meghamisítására.

Egy olyan jelenet során, ami bizonyára eléggé emlékeztethetett a Harcosok klubjára, megkérte a hölgyet, hogy egy előzőleg erre a célra bevásárolt bokszkesztyűvel húzzon be neki egy embereset. Martinez ezen kívül egy tűvel felszakította az ajkát, mellénél széttépte a blúzát, smirglivel lehorzsolta a kézfejét, és még be is pisilt.

Mindez azt volt hivatott bizonyítani a hatóságok előtt, hogy egy férfi betört a lakásába, ott eszméletlenre verte, ezután megerőszakolta, majd lelépett két laptoppal, egy Xboxszal és a nő retiküljével. Az állítólagos rablás martalékául esett értékeket a nő a házban eldugta, ezután felhívta a segélykérő telefonszámot.

A telefonba belesírta, hogy leütötték, megerőszakolták és kirabolták, majd amikor a rendőrök kiérkeztek, újabb hisztérikus jelenetet rendezett, miközben beadta a közegnek a sztorit. Tekintve, hogy a nő börtönpszichológusként dolgozott, pár dolgot nyilván első kézből tudott a nemi erőszakokról, ezért tudta a bűncselekményt olyan hihetően előadni, hogy ezután annak rendje és módja szerint eljárás indult.

Martinez pechjére azonban egy kollégája később felhívta a rendőröket, és elárulta, hogy igazából nem került sor támadásra, hanem csak megrendezték az egészet. Innentől kezdve a rendőrségi eljárás drasztikus fordulatot vett, és Martinez sértettből elkövetővé lépett elő, és később bíróság elé is állították, ahol bűnösnek vallotta magát a hatóság félrevezetésében.

A héten megszületett ítélet szerint öt év próbára bocsátást kap, hat hónapig elektronikusan megfigyelik, és meg kell térítenie a bejelentése nyomán indult nyomozási eljárás költségeit, 4463 dollárt, ami nagyjából egymillió forintnak felel meg. És ha ez még nem lenne elég a nőnek, pszichológusi engedélyét is visszavonták, kirúgták a börtönből, ahol dolgozott, a férje pedig a hamis bejelentés után egy hónappal beadta a válókeresetet.

Ezek után reméljük, hogy legalább elköltözni sikerült szerencsétlennek.