Mai levélírónkat Lindának neveztük át, és ő is a számítógépes lebukásokkal kapcsolatban küldte be saját sztoriját. A történet azonban már ott rendhagyó, hogy ebben kivételesen nem egy computermágus férfi buktat le egy technikához kevésbé értő hölgyet, hanem ebben a sztoriban a férfi az, akiről egy nyitva maradt virtuális fiókból előkerülnek a terhelő bizonyítékok. A legkülönösebb azonban a csattanó, vagyis inkább annak hiánya, de ezt nem is részletezzük, érdemes inkább végigolvasni Linda levelét. Ha ön is megírná nekünk véleményét vagy saját történetét, örömmel vennénk. Kérjük, küldjön emailt a Randiblog címére!

„A barátommal, Péterrel másfél éve voltunk együtt, mindenki teljesen odáig volt értünk. A családtagjaim imádták, én is nagyon jól kijöttem az ő szüleivel, a barátaink és külső szemlélődők/munkatársak álompárnak tartottak minket. Minden barátnőm irigy volt, hogy milyen figyelmes, elbűvölő, érzékeny és fülig szerelmes barátom van. Péter nap mint nap bizonyította szerelmét türelemmel, gyengédséggel és figyelmességgel, rám áldozott pénzzel és energiával. Sokat dolgozott, de ez az ő szakmájában nem volt meglepő. Együtt terveztük a jövőnket, a gyerek/házasság gyakori témák voltak közöttünk.

Aztán jött a rózsaszín álomvilágból a pofára esés: egy kora reggelen kapkodva indult munkába, és elfelejtett kilépni a Facebook-profiljából. Én teljesen ártatlanul, semmi rosszra nem gondolva (ám a női kíváncsiságomtól hajtva) elkezdtem turkálni a levelei között, és sajnos jött a hidegzuhany: fél éve igen aktívan levelezgetett (és a levelek tanúbizonysága szerint találkozgatott is) egy másik leányzóval. Egyből írtam a lánynak, Annának, aki felettébb segítőkész volt és ő is ledöbbent a szavaimon, hiszen ő se tudott rólam (a levelem olvasása után egyből felhívott telefonon). A barátomat azonnal szembesítettem a levelekkel és a másik lány szavaival, de Péter mindent tagadott. Hónapokon keresztül. Hogy Anna hazudik. Hogy félreértem az emaileket. Hogy ők csak haverok voltak a lánnyal, de a lány többet akart, és bepipult, hogy a barátom nem akart tőle semmit. Hogy azért hazudta nekem azt, hogy ők 4 hónapon keresztül jártak, mert szét akar minket választani, stb. Péter mindemellett bizonygatta, hogy feleségül akar venni, és hogy én vagyok álmai lánya.

Sajnos kézzel fogható bizonyítékom nem volt (plusz visszagondolva elképesztően naiv voltam, és el AKARTAM hinni, hogy Péternek van igaza), és Annával is megszakadt a kapcsolatom, ezért úgy-ahogy együtt maradtunk a barátommal. Nem tudom, hogy az élet rendezte-e így, de 2 hónappal később távkapcsolat lett a kapcsolatunkból, és pont ekkor bukkant fel egy ÚJABB lány, Erika, aki állította, hogy ő is járt Péterrel még a kapcsolatunk első fél évében. Erika átküldte az emailezésüket, és (sajnos) ezek az emailek már félreérthetetlenek voltak: az erotikus tartalmuk és a szerelmes becézések egyértelművé tették, hogy a barátom hónapokon keresztül egyszerre több lányba volt „szerelmes”. Péter le sem tagadhatta volna ezeket a szaftos emaileket, hiszen teljesen az ő stílusában íródtak, továbbá pont abban az időpontban, amikor ő a számítógép előtt volt (én egy emailjét se töröltem ki a kapcsolatunk alatt, így simán le tudtam ellenőrizni, hogy csupán néhány perc különbséggel küldött nekem és Erikának szerelmes emaileket). A hab a tortán az, hogy ugyanazon a becenéven hívott bennünket. Ekkor már az is egyértelmű volt számomra, hogy Anna is az igazat mondta, és amint skype-olni volt lehetőségem, Pétert szembesítettem Erika erotikus leveleivel.

Az irományom eddig akár úgy hangozhat, mint egy teljesen átlagos megcsalásos sztori, de számomra megdöbbentő volt, hogy a Randiblogon megjelent összes történetben a csalfa fél a végén megtörik, és bevallja a bűntettet. Az én Péterem, amint meglátta, hogy Skype-on átküldtem neki az immár tagadhatatlan bizonyítékot, se szó, se beszéd faképnél hagyott: „letette” a telefont, és kilépett a Skype-ról, még egy „viszlát”-ra se méltatott. Ez volt lassan 4 éve, és soha semmilyen kérésemre, kérdésemre magyarázatot nem kaptam. Soha többet nem láttam, de még beszéltünk egy párszor telefonon (hogy visszakapjam az ő lakásán hagyott ruháimat), de amint nyugodtan/ sírva/ dühösen/ fenyegetőzve/ nemtörődöm módon rákérdeztem a megcsalás-témára, simán csak letette a telefont. Sohasem vallotta be a dolgot, és soha nem kért bocsánatot. Amikor később továbbítottam az emailcímére a további erotikus hangvételű leveleket, amiket Erikától kaptam, arra csak egy olyan minősíthetetlen hangvételű válasz jött, amiben közölte, hogy reméli, hogy jópáran megbasznak a jövőben. Ami elég vicces, mert még neki állt feljebb, pedig én, amilyen kis szende voltam, sose csaltam meg.

Gondolom, senki sem érzi magát szerencsésnek, hogy megcsalta a szerelme, de én őszintén irigylem azokat, akiknek a párja a szemükbe nézett, bevallotta a történetet, és bocsánatot kért - még akkor is, ha előtte foggal-körömmel ragaszkodott a hazugságához. Ha már valaki ilyen csúnyán és aljas módon elbánik a másikkal, és ha már amúgyis teljesen biztos, hogy a kapcsolatnak vége, akkor nem értem, hogy miért nem kaphattam én sohasem meg ezt a mondatot: „Igen, megcsaltalak”.”