Az amerikai Susanne Eman tavaly nyáron azzal került be a hírekbe, hogy bejelentette, hogy ő szeretne lenni a világ legkövérebb nője. Egyelőre a Guinness-rekord még mindig egy másik szerelmes asszonyé, Eman mégis úgy érezte, fél év után eljött az ideje, hogy újra szerepeljen az újságokban. Ezért bejelentette, hogy talált magának egy férjjelöltet, aki ráadásul szakács, és csináltak egy rendes adag új fotót a párról.

Eman most 33 éves, szerelme, Parker Clack pedig 38. Az interneten jöttek össze, a férfi pedig már oda is költözött a nőhöz Arizonába, ahol most Eman két fiával laknak együtt, Brendin 13 éves, Gabriel 17. A boldog asszony célja 730 kilónál súlyosabbra felhízni, de testtömege még mindig csak a 350 kiló körül van, mert a legutóbbi interjú óta nem hízik olyan gyorsan, mint remélte. Talán majd most, hogy szerelmes.

Eman így nyilatkozott kapcsolatáról: „megtaláltuk egymást, mint zsák a foltját. Én imádok enni, Parker meg főzni imád. Továbbra is én akarok lenni a világ legkövérebb nője, és Parkernek ez ellen nincs semmi kifogása. Szereti a nagydarab nőket, és látja, hogy milyen boldog vagyok, amikor eszem.”

Parker Clackre azonban nemcsak a főzés feladata hárul egy ilyen nő mellett, aki nemcsak munkanélküli, hanem járni is egyre kevésbé tud. Eman ezt nyilatkozta róla: “ő végzi a házimunka javát, főz, segít rábeszélni engem, hogy néha elmenjek sétálni, úszni jön velem, és mindenben segít, ami nekem nehezemre esik.”

Igen, úszni járnak kettesben, ez Clack ötlete volt. A férfi azért szorgalmazta a több testmozgást, mert egy kicsit azért aggódik Eman miatt: „támogatom mindenben, mert a hízástól boldog, és én is a nagydarab nőket szeretem. Persze, hogy aggódom az egészsége miatt, de próbálok gondoskodni arról, hogy egészséges ételeket is egyen, például salátát, meg arról, hogy néha mozogjon valamennyit. Tavaly volt egy vizsgálaton, és azt mondta neki a doktor, hogy bár nem támogatja ezt a célkitűzést, egyelőre nincsen semmi baja. Amíg az orvos azt mondja neki, hogy jól van, addig én is támogatni fogom őt mindenben.”

Jó sok fotónk van a képösszeállításban, ha érdekli, tudja, hova kell kattintania!