horoszkóp

Kínos lánykérő videót néztek a kisiskolások

2012.03.29. 19:19

A lánykérős meglepetésvideó lassan külön műfajjá kezd válni, a fenti, kevésbé zseniálisra sikerült példányt egy 49 éves angol buszsofőr, Bob Doyle készítette. A férfi 38 éves szerelmének, Alex Hyde-nak énekli benne Bruno Marstól a Marry You című számot, és mivel Alex Hyde tanítónőként dolgozik, úgy döntött, a videót meglepetésként az egész suli színe előtt vetíti le kedvesének, így a buszvezető bumfordi tátika-műsorát mintegy 700 fő élvezhette végig, nagyrészt kisiskolások.

A bemutatót az ott készült fotók tanúsága szerint Hyde végigfeszengte egy vörös kalap alatt, ami után Doyle személyesen is előkerült, és a színpad közepén annak rendje és módja szerint szerelme elé térdelt, és gyűrűvel felszerelkezve megkérte a hölgy kezét. A tanítónő igent mondott, amire a gyereksereg fülsüketítő éljenzésbe kezdett. Nyilván ez is meg volt szervezve, de az alsósok még konfettiesővel is megszórták a párt.

A klipet egyébként Doyle saját kezűleg készítette, olyan helyszíneken, ahol korábban romantikus perceket töltöttek el Hyde-dal. Azért ezt a dalt választotta, mert ez egyrészt ugye esküvői témájú, másrészt közös kedvencük a tanítónővel, állítólag együtt szokták énekelni mosogatás közben. Az esküvő nyáron lesz.