Arról tett közzé egy kutatást egy francia egyetem a Journal Of Social Psychology című folyóiratban, hogy milyen boltokban érdemes csajozni. Mi már írtunk 5 helyet korábban, ami garantáltan működőképes, a sort a jelek szerint a virágüzletekkel kell folytatni, mert itt jóval nagyobb hajlandóságot mutatnak a hölgyek telefonszámuk elárulására, mint pl. egy cukrászdában vagy egy cipőboltban. A jelek szerint a virágoktól beindulnak a csajok.

A kísérletet 5 jóképű férfi igénybevételével folytatták le, akiknek az volt a feladata, hogy különböző helyszíneken szedjenek fel csajokat. A srácok nem trükközhettek a csajozási módszereikkel, ez a teszt időtartamára és céljára egységesítve volt számukra. Oda kellett menniük minden 18 és 25 év közöttinek tűnő csajhoz, be kellett mutatkozniuk, azt kellett mondaniuk, hogy csinosnak találják az illető hölgyet, és hogy szívesen meghívnák egy italra, majd el kellett kérni a nőtől a telefonszámát.

A virágüzletnél 600 nőt szólítottak le így, közülük 144 adta meg az elérhetőségét, ez azt jelenti, hogy majdnem minden negyedik nő pasizós kedvében volt a virágosnál. Ehhez képest a cukrászdában kevésbé forr a hölgyek vére, ott csak minden hetedik adta meg ugyanannak az 5 jóképű, és egyenszöveggel csajozó férfinak a számát, míg a cipőbolt a legkevésbé termékeny talaja a flörtnek, itt tíz nőből csak egy reagált pozitívan.

Az eredményekből az a tanulság tűnik a legkézenfekvőbbnek, hogy a nők zöme tényleg elfogadja azt a tételt, hogy aki a virágot szereti, az rossz ember nem lehet, így rögtön jót feltételeznek egy virágbolt körül sertepertélő férfiról. De a kutatók továbbmentek, és azt bizonyították, hogy a virágok jelenléte általában is szerelmesítő hatással van a nőkre.

Levetítettek egy másik kísérletben egy üres szobában 23 nőnek egy videót egy férfiról, aztán megkérték őket, hogy értékeljék, mennyire találták vonzónak az illetőt. Aztán másik 23 nőnek megint ugyanígy levetítették a felvételt, de most úgy, hogy volt a szobában egy csokor virág. Így az újabb kísérleti alanyok jóval magasabb pontszámot adtak a férfinak.

Egy harmadik kísérletben pedig megint élő férfival hoztak össze telefonszámelkérés céljából idegen nőket, a 122 alany egyik fele előtte egy üres, a másik fele egy virággal díszített szobában várt. A férfiról azt hitték, hogy ugyanolyan kísérleti alany, mint ők, és az illető hirtelen elkérte a csajok telefonszámát. A virágtalan szobából érkező nők kb. fele adta meg a számát, míg a virágos szobából érkezőknél 81% volt az arány.