Az alábbi levél íróját Anettnek kereszteltük át. Az általa elmesélt történet megint egy lebukásos sztori, és bár a Facebook és a mobiltelefon itt is fontos szerepet játszik, ezúttal nem elsősorban a gyanakvó áldozat által latba vetett technológia buktatta le a hűtlenkedőt, hanem egy női megérzés. Na jó, meg egy SMS. Ha ön is elmesélné, hogyan sikerült lebuktatnia csalfa szerelmét, vagy ha Anetthez hasonlóan önt is egy megérzés vezette el az igazságig, kérjük, írja meg a sztorit a Randiblog címére!

„4 éve vagyunk együtt, fél évvel ezelőtt kezdődött minden. Facebook közös kép cseréje, ismerősök tiltása, hogy én ne láthassam, kik az újak, éjszakai bulik, kizárólag csak pasikkal, tehát nélkülem. Pókerezés barátoknál, csak pasik, tehát oda sem mehettem. Nem baj, gondoltam magamban, legalább marad egy kis időm magamra is… Időm az annyi volt, mint a tenger, mert az ő életét a Facebook és a haverok tették ki, én csak a 3. helyen álltam az ő kis világában. A Facebook miatt legalább egy tucat hazugsága volt, amik folyamatosan kiderülgettek. Konkrétan sosem volt olyan eset, amire ráfoghattam volna, hogy megcsal, ezért...

Egyik este gondoltam, meglesem, mit csinál,kikkel járkál. Nem szép dolog a másik után kémkedni, aláírom, de amikor már 3 hónap alatt legalább 15-ször a pofádba hazudnak szemrebbenés nélkül, akkor már nem érdekel, mi a szép dolog és mi nem az. Tehát én utánamentem. Vártam vagy 4-5 órát, amikor egyszercsak kilépett a szórakozóhely ajtaján… Egyedül, beült az autójába és elhajtott. Huh… gondoltam magambam… ez az. Mégsem csal meg. Miért is gondoltam én ezt?! Fel is hívtam a barátnőmet, hogy elmeséljem neki, milyen hülyeség is volt utánajönni, hisz nincs itt semmi gáz. Letettük a telefont, és egy női megérzés, nem viccelek, egy megérzés azt mondta, hogy írjak egy sms-t neki és kérdezzem meg, hol van. Megírtam. Gondoltam, úgyis azt kapom vissza, inkább én hol vagyok, merthogy ő otthon van, én meg nem. Megjött a válasz: Bulizunk, itt vagyunk az XY helyen (ahonnan egy 15 perccel ezelőtt lelépett). A buli nem jó, csak ülünk és dumálunk.

Tesssséééék? Hogy hol? Ugyanott van, ahonnan nemrég ment el??? Az meg hogy? Na ekkor körülbelül 350 lett a vérnyomásom, kapkodtam a levegő után, azt sem tudtam, hogy mit csináljak. Rágyújtottam egy cigire,és megpróbáltam lehiggadni, hogy ha telefonálok vele, akkor ne hallhassa a hangomon, hogy mi van. Felhívtam (kb. már 25 perce lelépett az XY helyről). 5-6 csengetés után lihegve vette fel a telefont, majd azt mondta: jajj kicsim, ne haragudj, csak ahogy megláttam, hogy hívsz, kijöttem a hely elé, mert nagyon a hangos a zene. Igen? Tehát most pontosan a hely előtt állsz? Azt mondja: persze, ugyan hol állnék? Mire én: ez nagyon különös, mert én is itt állok, és te nem vagy sehol. Tehát akkor hol is vagy?

Erre csend lett. Néma csend. Erre mit lehet mondani? De ő megpróbálta még ezek után is kihúzni a fejét a hurokból. Jajj kicsim, egy kicsit arrébb sétáltam, biztos azért nem látsz (ő azt hitte, én csak viccelek azzal, hogy ott vagyok). Egy emberke, aki kint állt és cigizett, megkérdeztem, hogy hol is vagyunk most? Mikor válaszolt, a szájához tettem a telefont, hogy teljesen hallható legyen. Hallottam a megdöbbenését, amikor mondták, hogy ott állok éppen, ahol elvileg ő is. Megkérdeztem, hogy van-e még valami mondanivalója ezek után. Azt mondta, van. Gondoltam, legalább van benne annyi, hogy elnézést kér, vagy nem is tudom mit, csak mond valamit, valami olyat, ami… de ő annyit tudott mondani, hogy mit képzelek én magamról, hogy én öt követem. Hogy gondolom így a további életünket, hogy fog majd ő bennem megbízni, ha azt mondom, otthon vagyok, és közben utána járkálok. WTF?

Rányomtam a telefont, természetesen utána se egy sms-t nem irt, se fel nem hívott, egész éjszaka nem jött haza. Reggelre összecsomagoltam, és kisírt fejjel leléptem. Életem egyik legjobb döntése volt. Mai napig nem tudom, hogy aznap éjszaka hol járt, és hogy még mennyi hazugsága van/volt, de már nem is érdekel. Azt kívánom csak, hogy találjon magának egy pont ugyan olyan hazug embert, mint ő maga."