Megírtuk, milyen az, amikor az ember az interneten keresztül lesz szerelmes valakibe, anélkül, hogy akárcsak egyszer is találkozott volna élőben az illetővel. Erre önök megírták nekünk, hogy mi az egyik lehetséges következménye egy ilyen esetnek: távkapcsolat. A Randiblog email-címére érkezett levelek közül kettőt választottunk ki, az elsőt Sarolta írta, és beszámolója meglehetősen emlékeztet annak az angol-amerikai párnak a történetére, akik a Chatroulette-en jöttek össze. Ki gondolta volna, hogy ilyen itthonról is lehetséges? A második levél írójának, akinek Emese az álneve, kicsit könnyebb helyzete van, náluk ugyanis nem óceánokat kell átszelni egy-egy találkozáshoz, és így a boldogság már több, mint egy éve tart. Ha ön is megírná saját történetét internetes szerelmekről, első személyes találkozásokról vagy távkapcsolatokról, nagyon örülnénk - címünk még mindig a régi, kattintson ide érte!

Sarolta

„Egy videókamerás chatoldalon ismerkedtem meg vele, ahova kizárólag poénból mentünk fel egy barátnőmmel. Első látásra szimpatikusnak találtuk egymást, és 10 órán keresztül beszéltünk már az első alkalommal, azóta is nap, mint nap több órákat chatelünk. Mind a ketten éreztük az erős vonzalmat kettőnk közt, és hihetetlen, de ő hamarabb vallott szerelmet, mint én, pedig köztudott, hogy a lányok hamarabb esnek szerelembe.

A bibi az, hogy ő Amerikában él, én pedig a megismerkedésünk idején Magyarországon, most pedig Londonban. A tervek szerint hamarosan továbbutazok az USA-ba, és végre személyesen is találkozhatunk. Már tervezzük a közös jövőnket. Abszolút nem félek a csalódástól, úgy gondolom, hogy a mai világban már teljesen normális az interneten való ismerkedés. Ha pedig csalódok, akkor sem fogom megbánni, hiszen életem egyik legszebb időszakát köszönhetem neki. De jelen pillanatban úgy érzem, megtaláltam a lelki társam.”

Emese

„Emese vagyok, 23 éves. Én már sok-sok éve interneten ismerkedem, minden kapcsolatom a neten kezdődött, de sose volt az a nagy szerelem. Főleg nem első látásra.  Aztán 1-2 hónap egyedüllét után felregisztráltam újra egy társkeresőre, de senkit nem találtam, akivel passzolhatnánk. Nem sokkal később le is töröltem magam. Utána csak kíváncsiságból újraregisztráltam, mert megtudtam, hogy ingyenes lett az oldal. De én akkor már le is tettem arról, hogy megtalálom az igazit, a nagy szerelmet. Csak az oldalt akartam megnézni, de azért egy keresést nyomtam, és milyen jól tettem, mert rögtön első találatok közt legfelül megláttam őt! Nagyon megtetszett a képei, a bemutatkozása alapján. De a csalódás miatt nem mertem írni neki, féltem, hogy visszautasít. Ő, Csaba (25) éppen online volt, és meglátta, hogy rákukucskáltam, és rögtön írt nekem egy rövid kedves üzenetet. Azonnal visszaírtam neki, és a regisztrációmtól számítva 15 perc után már MSN-en beszéltünk órákon át. Utána Facebookon folytattuk és még aznap este megbeszéltük 1 héttel későbbre az első találkozónkat.

Abban az egy hétben nagyon sokat üzeneteztünk, chateltünk, és még nem mertük kimondani a személyes találkozó előtt, de utalgattunk rá nagyon erőteljesen, hogy belezúgtunk a másikba. Sorra derültek ki olyan dolgok, amikben teljesen egy a véleményünk. Többé-kevésbé mindenben ugyanazt szeretjük. Optimista, jókedvű, helyes, vicces, okos, kedves, minden megvan, ami kell nekem, pont egy ilyen pasira vágytam. Egy hullámhosszon voltunk és vagyunk is. Nincsen olyan dolog az életben, amit ne tudnánk megbeszélni. Nagyon beleszerettem.

Az első találkozó fantasztikusra sikerült. Első benyomás is klassz volt, nagyon tetszett. Én is tetszettem neki. 2 perc egymás mellett állás és mosolygás múlva már megöleltük egymást, és fél óra nem kellett az első csókig. Fantasztikus volt, mikor először megfogta a kezemet.

Életünk legcsodásabb napja volt az!

Azóta is (picit több, mint 13 hónapja) együtt vagyunk. Nem telt el egy nap sem, hogy ne beszélnénk vagy telefonon vagy interneten. Szeretjük egymást, boldogok vagyunk. Pedig nem egyszerű, mert távkapcsolatban élünk, általában 2 hetente egy hétvégét töltünk együtt, de van mikor gyakoribbak a találkozók. Nem könnyű, nagyon nem. De ugyanaz a jövőképünk, a céljaink: azért küzdünk, hogy össze tudjunk költözni, már az esküvőt, családot, mindent elképzeltünk.

Mindenkinek ilyen csodálatos, erős és őszinte kapcsolatot kívánok!”