Nem vártam meg, hogy másodjára is megüssön

Olvasónk, a 35 éves Ildikó lassan egy éve volt már egyedül, amikor a kislányával visszaköltözött a szülői házba, vidékre. Házasságának felbontását hatalmas kudarcként élte meg, így még ennyi idő után se érezte, hogy nyitott lenne egy új kapcsolatra. Hosszú időbe telt az is, míg Gábort közel engedte magához, és megszavazta neki a bizalmat. Óriási hiba volt.

"Gábor az utcánkban lakott, pár éve költözött a faluba, és már látásból ismertem, amikor egyszer, esőben lefékezett mellettem a buszmegállóban és felajánlotta, hogy bevisz a következő településre, ahol dolgoztam. Innentől kezdve bármikor összefutottunk és váltottunk pár szót, majd úgy alakult, hogy többször is átjött hozzánk segíteni: hol a számítógépet szerelte meg, hol a mosógépet.

A kislánnyal remekül kijöttek ilyen alkalmakkor, a gyerekszeretete volt az, ami felkeltette a figyelmem. Mégsem mondtam egyből igent az első randira, hárítottam, hogy nekem még időre van szükségem a férjem után. Ezek után a kitartása győzött meg végül. Nem adta fel, folyamatosan jött, segített, játszott a gyerekkel, apró ajándékokat hozott, végül kötélnek álltam.

Édesanyámnak nem igazán tetszett a dolog, és ennek hangot is adott. Ismerte Gábor családját, és nem nagyon bízott alkoholista szülők gyerekében. Én viszont úgy döntöttem, adok neki egy esélyt. Az elhúzódó ismerkedés után szinte azonnal fejest ugrottunk a kapcsolatba. Az első randink után már nála aludtam, és bár akkor még nem feküdtünk le egymással, onnantól kezdve mindkettőnk számára egyértelmű volt, hogy közösen folytatjuk tovább. Egy hét után odaköltöztem hozzá, kezdtem nagyon szerelmes lenni, és bíztam benne minden téren.

Nem tudom, ez általában hogyan történik, a mi esetünkben egyik pillanatról a másik pillanatra jött a drasztikus változás. Két hónapig minden csodaszép volt és Gábor is ugyanolyan volt, mint amilyennek megismertem: nyugodt és megbízható. Aztán egyik este nem jött haza a munkából. Hiába próbáltam telefonon elérni, ki volt kapcsolva, és a munkatársai sem tudták, hogy mi van vele. Teljesen kétségbeestem: mentőket, rendőrséget hívtam, nem történt-e a környéken valami baleset, de nem tudtak semmi ilyesmiről.

Hajnali 4-ig ültem az ablak előtt és rettegtem, hogy valami baja történt. Amikor pár perccel 4 után megláttam az úton dőlöngélni, már tudtam, hogy felesleges volt izgulnom. Vagyis nem az életéért kellett volna izgulnom. Ami azt illeti, az én életem volt aznap éjjel veszélyben.

Még az volt a szerencse, hogy a gyerek édesanyáméknál aludt aznap, így lemaradt az egészről. Nem szóltam egy szót sem, csak lehajoltam Gáborhoz, hogy segítsek neki levenni a másik cipőjét, mire az orromhoz fogta a használt, büdös zokniját. Röhögött. Levegőért kapkodtam és igyekeztem ellenkezni, de a tarkómat is erősen tartotta ahhoz, hogy képtelen legyek szabadulni. Egyből éreztem, hogy teljes mértékben ki vagyok neki szolgáltatva, és hogy ennek ezzel nem lesz vége.

Nem kellett szólnom se ahhoz, hogy megkapjam az első ütést, és fogalmam sem volt arról, hogyan kell viselkednem, hogy ne kapjam a következőt. Van arra valamilyen forgatókönyv, mit kell tennie egy nőnek, ha megütik? Vajon a visszafojtott sírás még dühösebbé teszi a férfit? Vagy a könyörgéstől még jobban megjön a kedve az öklözéshez?

Gábor részegen is profi volt, nem ütött olyan testrészemre, amit másnap ne takarhattam volna el társaságban. Has, váll, comb volt a fő csapásirány, bár az elején védtem a fejem, végül rájöttem, teljesen felesleges, hisz szinte tudatos, amit csinál: nem fogja szétverni az arcom, kitéve ezzel a kérdéseknek. A lendületek sem vallottak arra, hogy most az erejét fitogtatná, épp csak meg akarta nekem mutatni, hogy ki a férfi a háznál.

Negyedóra kellett ahhoz, hogy lecsillapodjon. Szinte egyből bealudt. Nem igazán emlékszem arra, hogyan jutottam el még aznap hajnalban édesanyámékhoz. Engem nem érdekelt a szégyen, eszem ágában sem volt eltitkolni az esetet a családom vagy mások előtt. Biztonságban akartam lenni azonnal, nem vártam meg, hogy másodjára is megüssön. Mint utólag kiderült, pont ez volt az, amire nem számított. Meg sem fordult a fejébe, hogy egyből elmenekülök, és nem várom meg a reggelt, hogy megbeszéljük a dolgot.

Hozzá volt szokva ahhoz, hogy minden egyes alkalommal bocsánatot tud kérni és kap is. Korábban rajtam kívül még négy barátnőjét verte rendszeresen, legalábbis ennyiről derültek ki a dolgok. Másnap egyébként jött volna utánam, de lehetőséget se adtam arra, hogy megmagyarázza az esetet. Ez olyan dolog, amire egyszerűen nincs magyarázat, és nincsen olyan szerelem, ami miatt egy nőnek elnézőnek kellene lennie."