Több olyan olvasói történet is megjelent itt a Randiblogon az utóbbi hetekben-napokban, amely egy-egy túl későn érkezett szerelemről szólt - túl későn, mivel a Nagy Ő már valaki mással élt házasságban. A legutóbbi ilyen történetet a múlt szombaton tettük közzé, de Kálmán alábbi levelét még a korábbiakra reagálva írta, mondván, hogy itt az ideje, hogy a másik oldalt is meghallgassuk: azaz a férfiakat. Kálmán egy olyan férfi, aki azt mondja magáról, bőven lenne lehetősége kikacsingatni a házasságából, de esze ágában sincs mindent egy félrelépéssel tönkre tenni. Ehelyett leírja, hogy ő mit tesz azért, hogy kapcsolata működjön − érdemes végigolvasni, hogyan csinálja. Ha ön is hozzátenne valamit a témához, a Randiblog email-címére írjon!
„Az ember mint biológiai lény igényli a társas kapcsolatok, közösségek kialakítását. Ezeknek a közösségeknek - szerelmek, barátságok, rokoni kapcsolatok - három fő pillére van, ami alapján el lehet dönteni, hogy az adott közösség milyen erős: közös akciók, közös hiedelmek és hűség.
Ha valaki azt hiszi, hogy ő félrelép és majd a férje/felesége igyekezete miatt otthon egyre jobbak lesznek a viszonyai, óriásit téved. Ilyenkor nem az otthoni partnerén múlik már a viszony. Aki érzelmileg és fizikailag is félrelép, az aláássa, lerombolja a kapcsolati közösségét.
A másik alaptétel, hogy egy férfi, akire otthon főznek-mosnak-takarítanak, esetleg már unja is az asszonyt, mindig jobb színben tűnik fel a szabadidejében, mint a kapcsolati életében, tehát ne dobálózzunk az „életem szerelme" kifejezéssel, mert az ő zoknija is büdös, és azt is ki kell mosni. Amire a félrelépő hölgyek sóvárognak, meg is kapták: a férfiból a legértékesebb idejét, a legtöbb türelmét, figyelmét; szociálisan és anyagilag is erősnek láthatják a munkahelyi pozíció meg a csodálatos titok-randi-vacsorák miatt.
De ne felejtsük el, hogy a jó kapcsolati háttérrel rendelkező férfi legértékesebb idejét egy társ munkája és lelki háttere biztosítja számára, ha nem is tevőlegesen a házimunkákban, de rekreációs, lelki újrateremtő szempontból a légkör miatt biztosan.
Amiért klaviatúrát ragadtam: én harmincas, általában jóképűnek mondott, jómódban élő férfi vagyok, ezért rendszeresen bepróbálkoznak nálam a kolléganők. Egy részüknek családja is van. Nem engedtem a csábításnak, és úgy gondolom, nem is fogok soha. Ha mégis, biztosan bevonnám a feleségemet is a testi részébe. Lelkiről szó sem lehet, mert nagyon alulról küzdöttem fel magam, a saját eredményem, hogy itt tartok, és lelki értelemben az általam létrehozott család megadja nekem mindazt, ami gyerekkoromban hiányzott.
Nem igaz, hogy nem lehet közelebb kerülni a párunk lelkéhez. Millió módszer van erre, a párunknak megfelelő szeretetnyelven kommunikálva. Pl. én, mivel egy erősen férfiközpontú környezetben nőttem fel, folyamatosan női magazinokat olvasok, különböző stílusú nőkkel beszélek lelki dolgaikról, és ennek köszönhetően megismerem, elfogadom és megértem a feleségem számomra eleinte furcsa dolgait, kiismerem az alapvető testi-lelki igényeit, és ezt a tudást a kapcsolatunk, a családunk erősítésére használom.
Nem igaz, hogy kihűl egy kapcsolat, amikor két ember hasonlóképp látja a világot, közösen csinálnak dolgokat és hűségesek a másikhoz. Tudatos vagy tudatalatti döntésekkel távolodunk el a másiktól, mivel nem fogjuk fel, hogy az összetartozás nem játék, nem hülyéskedés, hanem egy komoly és fennkölt dolog. Alapvető definíció: az ember azért különleges az állatvilágban, mert az egyéni érdekeit messzemenőleg alá tudja rendelni a közösségi érdekeknek. Minél fontosabb, erősebb egy közösség, annál inkább alárendeljük az egyéni érdekeinket. Minél gyengébb, annál kevésbé. Mit gondol Petra, aki átsírja az esküvőjét: vajon Mihály mennyire rendelte alá az egyéni érdekeit a viszonyuknak? Milyen erős közösségről beszélhetünk akkor?
A problémákat nem el kell sumákolni, kamuból házasodni, ide-oda szülni, hanem reális, normális megoldást kell keresni felszegett fejjel, az emberi méltóságnak megfelelően, mert ez az egyén és a társadalom/gazdaság érdeke is. Hát még a gyerekeinké. Olyan partnert kell keresni, akitől egy döntést lehet várni: akar-e egy erős közösséget, családot felépíteni? Ha igen, akkor teljesen mindegy, hogy házasságnak, élettársi kapcsolatnak, pasinak, csajnak hívjuk - tenni kell érte, és sikerülni fog. A boldogságról szőtt lányregények lázálmából fel kell ébredni a valóságra, ahol türelmet, kitartást és szeretet igénylő feladat vár a normális viszonyra vágyókra.”