„Én is megosztanék egy érdekes első randit. Esküszöm, a történet így igaz, az első szótól az utolsóig” - írta nekünk Tamás, így a héten még egy rémálomba fordult randit van szerencsénk megosztani az olvasókkal, de ezúttal nem a nő, hanem a férfi szemszögéből. Szerencsére az egyre bizarrabb eseményeket Tamás nem csapásként élte meg, hanem poénra vette, amint azt a címből ön valószínűleg már sejti is. Továbbra is várjuk félresiklott randevúk történeteit, ha van kedve, meséljen, írjon a Randiblog email-címére!

„Hosszú és sikerekben nagyon szegény randizgatás után - erről is tudnék még mesélni - felbukkant a láthatáron egy viszonylag normálisnak tűnő nőnemű egyed.

Randi szombat délután 4-kor, fővárosunk egyik közkedvelt randihelyén. Szomorú tapasztalatok szülte óvatosságból negyed órával előbb ott voltam, egy kapualjból figyeltem, nem kell-e egy telefonhívással lemondani a randit.

Pontosan érkezett, és olyan volt, amilyen a fényképen. Mondtam is magamnak, milyen kis helyes, végre. Találkozás, puszi.

Ő szeretne forró csokoládét inni.

Mondom ennek semmi akadálya, tudok errefelé egy kávézót, leülünk, dumálunk, lesz forró csokoládé is.

Elsétáltunk, leültünk, beszélgettünk. Forró csoki, semmi görcs, alakultak szépen a dolgok. A történetben az a nagy szerencse, hogy a kávézó nemdohányzó részén ültünk, ennek a későbbiek során még jelentősége lesz.

Beszélgetünk sok mindenről, nagy a harmónia, a feromonok száguldanak, lelki szemem előtt már felderengett egy jó kis csókolózós hazakísérés képe.

Megszólal egyszer az én drágám. Hogy én mennyire szimpatikus vagyok neki, régen érezte magát ennyire jól. És hogy elmennék-e vele csütörtökön a Bélához.

Mondom, el hát, de ki az a Béla?

Béla egy férfi, akinek megvan az egész emberiség emlékezete. Egy winchesteren. Csütörtökönként kiválasztottak részvételével szeánszokat tart, és elemzik az elemeznivalókat. Először azt hittem, rosszul hallok. Kétszer is visszakérdeztem, és mindkétszer megerősítő választ kaptam. A csaj nyilvánvaló elmebeteg, semmi kétség. Ez az én formám, végre egy helyes csaj, értelmes is. Csak elmebeteg.

Innentől kezdve csak két választásom volt.

Az egyik az, hogy villámgyorsan elköszönök, a másik az, hogy hagyom beszélni, és legalább jól elszórakozom.

Én az utóbbit választottam. És most jön a nemdohányzó rész előnye. Amikor már alig bírtam röhögés nélkül a szíriuszi kettős spirálról meg a japán-magyar rokonságról szóló fejtegetéseket, elszívok egy cigit jelszóval kimentem az ajtó elé röhögni. Meglehetős feltűnést keltettem forró februárban, mínusz nyolc fokban egy szál zakóban, cigivel a kezemben, a röhögéstől sírva egy kávézó ajtaja előtt. Közben még arra is ügyelnem kellett, hogy odabentről meg ne lásson.

Nos, rengeteget tanultam. Megtudtam hogy Béla atlantiszi, ott volt az egyiptomi piramisok építésénél, és az idők folyamán szerzett tapasztalatait viszonylag szerény díjazás fejében az általa erre érdemeseknek tartott, főleg nőnemű egyedekkel örömmel osztja meg. Három cigaretta elszívása után - ő még maradt volna - sms-ben mentést kértem, ez haladéktalanul meg is érkezett.

Az én drágám nagyon fájlalta hogy máris el kell válnunk - olyan 3 órát mesélt -, majd megkérdezte, nincs-e kedvem esetleg másnap felmenni hozzá, ahol nyugodtabb körülmények között megoszthatná velem Béla tudásának kincseit.

Erre én természetesen igent mondtam. Forró csókkal búcsúztunk, majd én hosszabb időre vidékre utaztam.

Talán még mindig vár…”