A fenti videó főszereplője, bizonyos Datta Phuge 32 éves, kölcsönök nyújtásából lett vagyonos és Pimpri-Chinchwadban él, Indiában. Azt is sejtjük róla, hogy nem tudja, hogy a nők igazából szeretik a nem túl szép férfiakat, mert ő úgy érzi, nem túl szerencsés külseje van, és a helyzetet egy meglehetősen eredeti húzással próbálja most orvosolni: készíttetett magának egy inget színaranyból. Ezzel garantáltan fel fogja tudni hívni magára a nők figyelmét, igaz, a férfinak állítólag van már felesége, így nem egyértelmű, hogy miért szeretne mindenáron ennyire a középpontban lenni.

A Daily Mail mindenesetre úgy tudja, hogy a csajfogó ing 14 ezer fontba került, ami nagyjából 5 millió forint, de hozzászólók szerint elég valószínű, hogy egy nullát lefelejtettek az árból, ami inkább 50 millió forint körül lehet, amit az is megerősít, hogy a férfit testőrség követi, ha ez az ing rajta van. További fotók mindenesetre itt láthatók a csajozós ingről, amin 15 aranyműves dolgozott két héten keresztül napi 16 órát. A 3,2 kilónyi (bizonyos források szerint 3,5 kilónyi) aranyat bársonyra erősítették rá, és a maradék alapanyagból mandzsetták és gyűrűk készültek. A gombjai kristályok a Swarovskitól, és egy aranyöv is van hozzá. A férfi ezt nyilatkozta: „Tudom, hogy nem én vagyok a legjóképűbb férfi a világon, de vajon van-e nő, akit nem kápráztatna el ez az ing? Mindig is egy aranyingre vágytam. Ez megerősíti majd a hírnevemet, ami szerint én vagyok Pimpri aranyembere.”