Ha egy levélíró azzal kezdi a Randiblognak címzett üzenetét, hogy „a legborzalmasabb randim történetét szeretném elmesélni nektek”, akkor rögtön feszült figyelemmel kezdünk olvasni. Vera pedig pontosan így kezdte a levelét, amiben aztán egy társkeresőn lebeszélt első randit írt le. A találka tipikusan abból a fajtából való volt, amiről olvasni roppant szórakoztató, de amit élőben végigcsinálni borzasztóan kínos lehetett. Sőt ezt a bizonyos fiatalembert még lepattintani sem volt egyszerű azután sem, hogy egyértelművé vált, hogy ebből szerelem már nem lesz. Ezúton is köszönjük Verának, hogy megírta, és természetesen amikor önnek is eszébe jut, hogy van egy hasonló sztorija, akkor jusson eszébe az is, hogy a Randiblog email-címére bármikor írhat!
„Az egyik ismert társkeresőn regisztráltam, sokakkal ellentétben normális, igényes bemutatkozószöveggel, valós képpel. Molett vagyok, természetesen ezt is közöltem, írjon az, akinek ez tetszik - akinek nem, az pedig kerüljön el.
Bazinagyő néven írt egy pasas, levélben megírtam neki, hogy tulajdonképpen 5 perc alatt eldől, lehet-e folytatás, így érdemes találkoznunk. Erre pár nap múlva sort is kerítettünk. Ő úgy kezdte, hogy nem várna 5 percig, már most megmondja, hogy részéről OK a dolog, tetszem neki. Nekem nem jött be, de azért adtam egy esélyt, sétálni indultunk.
Közölte, hogy meghívna egy kólára, de nincs nála pénz. Na, azért ez olyan infó, amit elhallgathatott volna, de sikerült a lehető legkevesebb gúnnyal fűszereznem a kérdésemet: adjak...? Erre pár perc elteltével visszatért és megkérdezte, tényleg adnék-e egy ezrest neki szombatig (szerda volt), mert addig neki egy forintja sincs. Nem sikerült eléggé megsajnálnom, így azt mondtam neki, hogy családi okok miatt ez nem fog menni. Ott is hagytam volna, de ragaszkodott, hogy elkísér egy darabon. A villamoson rappelni kezdett, a Bëlga együttes Ovi-rapjét adta elő, eközben a fogínye gyulladásából kifolyólag fogai között szivárgott a vér, de ő mosolygott és rappelt lelkesen. Gyorsan elköszöntem, bár még tett néhány kísérletet arra, hogy mégis megkapja azt az ezrest.
Másnap írt egy e-mailt, hogy reméli, hamarosan újra láthat, keresztényibb körülmények között. Erre megírtam neki, hogy biztosan nem, mert másra nem jó, csak elrettentő példának... a következő levelében már csak úgy zúdította rám a szitkokat, a kövér, undorító ribanctól kezdve minden voltam (még a kutyámat is lekorcsozta). Próbáltam neki intelligensen válaszolni, megvilágítani, hogy ezzel magát hazudtolja meg (hiszen azt állította, tetszem neki), de hasztalan. No, nekem is elszakadt a cérna, felhívtam a figyelmét a fogorvos meglátogatásának szükségességére, majd kilátásba helyeztem neki egy verést, ha ismét írna. Nem írt... de azután többször előfordult, hogy különböző társkereső oldalakon, mindenféle neveken, kép nélkül, „kedves” leveleket kaptam, az ő stílusában.
A történet vége, hogy találkozásunk után a testvéremnek is írt az interneten, a húgom pedig csak annyit válaszolt a levelére: és majd tőlem is kölcsönkérsz egy ezrest az első randin?”