Kate Owens egy 34 éves amerikai nő, és nem tudjuk róla eldönteni, hogy történetével azért haknizhatta-e végig az amerikai sajtót az ABC Newstól a New York Timesig, mert annyira különleges és extrém, amit csinált, van éppen azért, mert egy tipikus női viselkedésre mutat egy remek példát. Annyi történt vele, hogy sok év után végre megtalálta az igazit, a vele egyidős Shawn Owenst, akivel szerelmesek lettek egymásba, és a férfi végülis megkérte a kezét.

Erre a menyasszony rögtön fogta, és elővette „Life”, azaz „Élet” feliratú, (addig) titkos mappáját, amiből kiderült, hogy a hölgy már évekkel ezelőtt megszervezte az esküvőt, már akkor, amikor későbbi vőlegényét még nem is ismerte. „Először kicsit meglepődtem” - eufemizál most Shawn Owens azzal a pillanattal kapcsolatban, amikor megtudta, hogy menyasszonya már évekkel korábban kiválasztotta a ruhát, a helyszínt, sőt még a lagziban játszó zenekart is.

Elég kislányos-szőkenőcis dolog, hogy valaki huszonévesen, szingliként egy csomó időt öljön abba, hogy esküvőjét szervezgeti, pedig még azt sem tudja, kihez fog hozzámenni. Ehhez képest ez a Kate Owens azért nem lehet egy ostoba liba, tekintve, hogy az IBM-nél projektmenedzser. Mindenesetre az ember úgyis jobban ráér, amikor egyedülálló, és a hölgy elkezdett ebbe a mappába összegyűjtögetni mindent, ami tetszett neki és esküvővel kapcsolatos: frizurákat, ruhákat, virágcsokrokat, gyűrűket, helyszíneket, mindent. Hátha majd egyszer jó lesz valamire felkiáltással.

2003-ban történt, hogy egyik este egy bárban szórakozott, ahol élőzene volt. A műsor után odament az együtteshez, és megkérdezte őket, hogy játszanának-e az esküvőjén. Ők igent mondtak, de nyilván tudni akarták, hogy mikor lesz az alkalom. Erre Owens bevallotta, hogy azt még nem lehet tudni, mert még nincs meg a vőlegény. Nyilván az együttes tagjai is csodálkoztak, de ígéretüket megtartották: majdnem 10 évvel később tényleg ők zenéltek az esküvőn.

A vőlegény azt mondja, hogy párszor figyelmeztetni kellett menyasszonyát, hogy ez nemcsak az ő esküvője lesz, hanem ez egy közös alkalom, mindkettőjükért. Shawn Owens így kiharcolta, hogy legalább a szmokingját ő választhatta ki, igaz, csak a későbbi felesége által megadott színskáláról válaszhatott. De azért viszonylag könnyen megbékélt a helyzettel, azt nyilatkozta, hogy igazából sokkal nyugisabb és stresszmentesebb volt így nekik az esküvő előtti pár hét, ami egy átlagpárnak rohangálással telik − nekik meg már minden évek óta le volt szervezve.

Persze nem Kate Owens az egyetlen, aki ennyire előregondolkodott. A New York Times minikutatása szerint az internet tele van olyan fórumokkal, topikokkal, ahol hajadonok zsezseghetnek esküvőikről. A The Knot nevű esküvőszervezői oldal működtetői például azt mondják, hogy az ő felhasználóiknak 40%-a azt jelölte be, hogy még nincs eljegyezve, azaz a legjobb esetben is csak jár valakivel, de esküvőről komolyan még nem volt szó.

A korai készülődésnek azonban két hátulütője van. Egyrészt, amint arra a jelen sztoriban szereplő vőlegény is utalt, a férfinak valószínűleg nem esik túl jól, ha úgy érzi, hogy a lánykéréssel egy jó régen felállított csapdába sétált bele. De Lisa Morse, a témában nyilatkozó manhattani klinikai pszichológus mástól is óv: „sokkal könnyebb egy esküvőt megtervezni, mint egy olyan mély kapcsolatot kialakítani, ami tartalmas házassághoz vezet majd. Bizonyos embereknek ez (a lánykori esküvőszervezés) arra szolgál, hogy aggodalmaikat átfókuszálják, és ne azzal foglalkozzanak, amivel tényleg kéne, azaz a férfitalálással.”