„Kolos vagyok, 23 éves, szűz” − ma megint egy olvasói levelet közlünk, ami kicsit úgy kezdődik, mint az alkoholisták (szüzek) önsegélyező csoportjának gyűlésén egy bemutatkozás. Volt több posztunk a közelmúltban, amiben szüzek írtak önmagukról, illetve a nőkről, és Kolos természetesen ezekre reagál, saját történetével. „Azért írok, hogy az olvasóitok ne nézzenek javíthatatlanul narcisztikusnak minden túlkoros szüzet” − fűzte még hozzá a bevezetőben. Ha van saját tapasztalata vagy véleménye a témáról, kérjük, egy emailben írja meg nekünk a Randiblog címére! Vigyázat, az alábbi levél tartalmaz egy-két trágár kifejezést, ha ön ilyeneket nem szeretne olvasni, kattintson valahova máshova!

„Vidéken nőttem fel, az egyetem miatt költöztem a Budapestre, és most friss diplomásként munkát keresek. Külsőmre nem panaszkodok. Persze egy kis plusz izom sosem tud ártani, de tartom a vékony versenysúlyom, ezért nem ebben látom a legégetőbb problémát.

Azért vagyok szűz, mert jó időben találkoztam rossz lányokkal, és rossz időben jókkal. 15 évesen volt, aki viccesnek tartotta, hogy a fehér lovú lovagjának hív, árad belőle a szerelem meg minden, aztán durván és hisztisen utasította el a legártatlanabb testi közeledést is, mondván, én csak azt akarom. Én meg álltam tanácstalanul, hogy akkor mi legyen, én csak jót akarok neki, mert ő is kedves velem. Aztán összejött valami zenésszel, akkor mondta el, hogy semmit se gondolt komolyan, csak élvezte, ahogy megvezet. De voltam talonban is, tettek velem féltékennyé régi-új párt is.

Meg amikor kedves volt velem, de kerül, mert nincs annyi erő benne, hogy megmondja, miért nem hajlandó velem találkozni. Mikor már egy ideje dumáltunk (sajnos neten), de minden találkozási kísérletemnél lepattintott, vettem páros koncertjegyeket, mert tudtam, hogy imádja azt az együttest, de hogy ne tűnjek tolakodónak, azt mondtam, egy barátom lemondta, így egyedül maradtam. Gondoltam, a koncertnél csak nem lesz jobb dolga. Erre azt mondja, a barátnőjével már van jegye, így vele megy. Aztán a koncert után otthon a gép előtt láttam, hogy a honlapon, ahol találkoztunk, a koncert ideje alatt valami dél-Amerikában élő hapinak írogatott. Azért a koncert se volt annyira unalmas, hogy telefonon netezzen alatta az ember, főleg ha társasága is volt. (Ezért éltem a feltételezéssel, hogy otthon maradt.) Amikor célozni akartam a dologra, hogy megbeszélhessük, hogy én pedig, utólag elismerem, nagyon rossz pályán mozogtam a célozgatás során, megszakította a kapcsolatot. Lehet, hogy menthető lett volna a dolog, de az is lehet, hogy mindenképp ide jutottunk volna. Utólag csak azt tudom mondani, legalább tanultam belőle. Illetve hogy akkor, amikor történt, erősen lesokkolt a kapcsolat hirtelen vége.

Amikor meg épp romokban hevert az önbizalmam a fentiektől, volt, hogy azért bepróbálkoztam, majd szinte bepánikoltam, ha úgy tűnt, lehet valami. Egyetemi gólyatáborban, új emberek, új közeg, nincs ok a stresszre. Több lánnyal is meglettek az első lépések, de amikor úgy láttam ,van rájuk hatásom, bejött a görcs, hogy mi van, ha ő is csak tetteti azt, hogy bejövök neki, mert szórakozik velem, féltékennyé akar valakit tenni, satöbbi, és tettetve a lazát hagytam a fenébe. Akkor hirtelen úgy éreztem, inkább nem kell semmi, mintsem megbántson, megbántani pedig senkit sem akartam azzal, hogy halogatom. Minden egyes másnapon persze én éreztem hülyének magamat, amiért nem mentem sose tovább, és a tábor végére lenulláztam saját magam önbizalmát. Későbbi bulikon már a jeleket se vettem, volt, hogy a barátaim a fejüket fogták, mert 10 méterrel arrébb és 1 tucat emberen keresztül látták, hogy a lány, aki hozzám jött, rámstartolt, de én, aki szemközt dumált vele, képtelen voltam kapcsolni, ezért otthagytam. Szegények szerintem már buzinak néznek, mert olyasmit nem kötök az orrukra, mint hogy hány nővel voltam, csak kitérő udvariaskodásra futja ilyenkor.

Na és egy másik lánnyal is volt egy érdekes történet. Sajnos vele is neten ismerkedtem össze, különben már nem lennék szűz. Egy déli megyében lakott, szóval MSN-en és telefonon beszélgettünk. Őt a sátán földi reinkarnációjának tartom, pedig nagyon kedveltem, és különben is jó oka volt gonosznak lenni. 14 évesen megerőszakolták, ezért a férfiakat csak kanként volt hajlandó nevezni, egyébként imádott szeretkezni, csak utálta elkötelezni magát, és ő akarta irányítani a férfiakat, hogy szükség esetén ő dobhassa őket, és inkább bántson, mintsem megbántsák. Amúgy nagyon intelligens és okos volt, nagyon sokat adott az életszemléletemhez, múzsaként is inspirált, mert őszintén érdekelte, hogy hobbiszinten írni szoktam, és tetszettek neki a műveim, így én is örültem, hogy van valaki boldogságáért írnom. Ha a fővárosban élt volna, hamar összefutunk, és biztos lefekszünk, utána nem tudom, mi lett volna. De mivel messze lakott és sokat kellett tanulnom, inkább beszélgettünk, és annyira megkedveltem, hogy utána féltem meglátogatni. Ha meglátogatom, tutira lefekszünk, és nem akartam, hogy azt gondolja, én csak azt akarom, és utána dob, nehogy én dobjam, és ezzel megint megmutassa, ő irányít. Hiába nyugtatott, hogy szereti a szexet, és bátran mondjam ki, mennyire szét akarom baszni.

Én sokkal jobban kedveltem annál, hogy a szüzességem elvesztését önző módon fontosabbnak tartsam a kialakult jó viszonyunknál, és megelégedjek egy kósza kettyintéssel, így kerülve a témát, a biztos szexet beáldoztam egy bizonytalan kapcsolat reményéért. Így viszont sokat veszekedtünk telefonon, és mivel nem tudtunk békülőszexelni, akkor dühösen lecsaptam a telefont és nem kerestem, amíg magamtól lenyugodtam. Ő ekkor eltűnt MSN-ről, hogy azért is megmutassa, ő irányít, és keressem telefonon, ha érdeklem őt. Az utolsó ilyen mosolyszünet alatt ellopták a telefonomat, és elvesztettem a telefonszámát. 4-5 hónappal később láttam újra MSN-en, és rögtön valami pasiról mesélt állandóan, akivel Facebook alapján azóta is együtt van, már legalább 3 éve. Nem akartam kerékkötő lenni, így nem erőltettem a közös beszélgetéseket, ahogy már ő se. Nem akarok emiatt bánkódni, így csak abban bízok, legalább én is adtam valamit az ő életszemléletébe, és ez is hozzájárult ahhoz, hogy most tartós boldog kapcsolatban él, ha nem is velem, mert egyébként megérdemli. Ellenben arra gondoltam, ez most tényleg csak a körülményeken múlott, szóval nincs miért kétségbe esni, majd feltalálom magamat. Erre megint szereztem egy határozott pofáraesést (ez volt a koncertes lány), és a szakítást követően 2 évig a próbálkozással is felhagytam, csak tanultam. Utána is csak kisebb flörtökre futotta.

Összegzésnek: hiába voltak rosszak a körülmények, az emberi kapcsolatok akkor is csak hatás-ellenhatásokból állnak, amiből az egyik én vagyok, így én is része voltam, hogy így alakult. Mondhatnám, hogy milyen rossz nőkkel kerültem össze, és ők a hibásak, amiért már a magas labdát se tudom leütni. Csak sok értelme nincsen, miután ez ellen nem tudok mit tenni, és még találkozhatok ilyenekkel, akiknek a hatása csak azon múlik, legközelebb hogyan fogok rá ellenhatni. Azt is mondhatnám saját magam megnyugtatására, hogy akkor az összes lány kihasználni akar, vagy bántani, ha egyáltalán akar valamit. De ha tudatosan így gondolom, az azt is jelenté, hogy feladtam a párkapcsolatot, márpedig ami fontos nekem, arról nem mondok le. Ez nem hatékonyság kérdése, hogy legyen egy pont, amikor feladom érte az erőfeszítéseket. Egyszerűen csak túl korán tele lettem rossz tapasztalatokkal, amiket tapasztalat nélkül rosszul reagáltam le. Ezek félelemmé váltak és fóbiává erősödtek, és emiatt nem próbálkozok, ami nélkül nem szerzek jó tapasztalatot, és ezért megint elkezdek félni. Ördögi kör. Ma már egyszerűen blokkok sora van a fejemben, és ha valahogy leküzdöm az egyiket, a másikban elesek, és megint ott tartok, mint előtte. Ezért csak egy türelmes lányra lenne szükségem, aki segítene ezeket ledönteni, és bepótolni azokat kimaradt tapasztalatokat, mert egyedül már nehezek. Ami múlt az meg elmúlt, kit érdekel.”