horoszkóp

Az egyetemista csajok mindkét alaptípusa esélytelen

2013.03.21. 16:52

Kezdjük azzal, hogy Alízzal értek egyet abban, hogy én is egy bizonyos típusú párra vágyok. A gond csak az, hogy bár arányokat tekintve az én típusom sem hinném, hogy kifejezetten ritka lenne, egyszerűen nem futok velük össze” – kezdi a levelét Benedek álnevű olvasónk, aki erre a múlt heti posztra reagált. Ő többek között koránál fogva elsősorban az egyetemista lányok között keres párt, de úgy tűnt neki, a szóba jövő csajok két kategóriába sorolhatók, és mindkét típussal teljesen esélytelen egy normális, hosszú távú kapcsolat. Benedek saját maga is elnézést kér, hogy egy-két helyen trágár szavakat használ, ha önt az ilyesmi zavarja, ne is olvasson tovább! Ha viszont hozzászólna, írjon emailt a Randiblog szokásos címére!

24 éves vagyok, jó állásom van jó fizetéssel, ami mellett a második diplomámat csinálom éppen, mivel sportolok és edzek, fizikailag sem indulok hátrányból, olvasott, kreatív, igényes, talpraesett embernek ismernek, számos hasznos funkcióval kiegészítve (jól főzök, rendet tartok, a legtöbb házimunkát már csak a saját igényeim okán is automatikusan végzem), energikus vagyok, stb. A kiállással, és a kommunikációval sincs baj, bár az igaz, hogy közvetlenebb, szókimondóbb vagyok az átlagnál (ez nem showműsor, gyermekkorom óta ilyen vagyok), és ez egyesek számára problémás. Na de ennyit az önreklámról. Az igényeim nem hiszem, hogy önmagamat tekintve magasak lennének.

A problémám az, mint Alíznak. Hiába dolgozok az ügyön, nem sikerül úgy összerendeznem a dolgokat, hogy belefussak a nekem megfelelő lányokba, főleg nem abban a korosztályban (19-23), ahol e tekintetben mozogni szándékozok. Ezek a lányok ugye többnyire egyetemisták. Amelyiknek lazább a suli, annak minden este buli, én ezt munkahellyel nem tudom megtenni, arról nem is szólva, hogy a 21 nap szabadság sem ugyanaz, mint a tavaszi, téli, nyári meg dékáni szünetek sora. És ezek a lányok bár pörögnek, mint én, azt nem tudják megérteni, hogy munka mellett nem tarthatok hajnalig bulit hetente 3-4 estén, mert nekem másnap nem előadásom van, amire vagy bemegyek vagy nem.

Gondolná az ember, hogy akkor választ egy komplikáltabb karra járó leányt, vagy valakit aki egyetem mellett dolgozik, és akkor rend lesz elvégre, legalább az időbeosztás hasonló. Megmondom, nem lesz. Az még csak egy kisebb kihívás, hogy a kemény karon leszűrjük a csoportból az elsőáldozós könyvmolyokat, a java utána jön. Le vannak terhelve, közösségbe havonta egyszer (ha) el lehet őket rángatni (a saját közösségükben nem is mindig van köszönet), állandóan fáradtak, ez pedig kihat mindenre, legtöbb esetben főként a szexre, ami nem elhanyagolható tényező, főleg nem egy kapcsolatban. Persze lehet, hogy csak én futottam össze pont ilyenekkel.

De egyesek szerint itt kell kompromisszumot kötni. Kell egy lófaszt! Az, aki kényszerből köt kompromisszumot, előbb-utóbb elégedetlen lesz, aminek megkeseredés vagy meghasonlás lesz a vége. Ha az embernek van egy igénye, nem szabad kevesebbel (pontosabban nem szabad sokkal kevesebbel) kiegyeznie, mert akkor az lesz a legkisebb baja, hogy nem elégedett.   Nekem eddig kapcsolat szintjén két alaptípushoz volt szerencsém:

1. típus: a kapcsolat lelki és intellektuális vonatkozásában volt megfelelő. Adott volt a hátország, az érzelmi biztonság, és nagyjából szinten voltunk szellemileg egymással, mégis gallyra ment a dolog. A probléma többnyire a szexben és az „üzemórákban” volt keresendő. Hamar fáradt, hamar lefeküdt aludni, hétvégén későn kelt, szexuálisan nem volt kezdeményező, érdeklődő, és az étvágya ötöde-hatoda (se) volt az enyémnek. Én meg hiába dolgozok, járok iskolába és vezetem a saját háztartásom ügyeit, nem dőlök ki tízkor és alszom fél kilencig.

Egyik altípusa még uralkodni is akart felettem, elvégre ő okos, céltudatos és erős nő, a kapcsolatban csak ő dominálhat, akármilyen is a másik (többségében amúgy a kisebbrendűségi komplexusukat akarták rajtam kiélni, a saját környezetükben csendesek és belenyugvók voltak minden téren).

2. típus: a kapcsolat testi vonatkozásában volt jó. Megfelelő mennyiségű és technikájú szex, kezdeményezés, kíváncsiság, játékosság, stb. kategóriájában verhetetlen, de érzelmileg és sokszor intellektuális szinten is problémás. Nincs jövőkép, nincs elvárás, nincs igény, és főleg nem képes semmilyen érzelmi biztonságot nyújtani. Pedig az kell.

A szex meg hiába jó, simán rá lehet unni egy hét alatt, főleg ha érződik, hogy az nem kettőnkről szól, hanem arról, hogy magában érezze a faszt és kész. Elnézést a vulgaritásért, de a szex nem erről szól. Egy kótyagos kóbor körúti kúrás talán, de az egy igényt elégít ki, és azt is csak ideig-óráig.

Egyik típus sem jó. Azt meg ne mondja nekem senki, hogy igenis meg kellett volna becsülnöm a lelki társakat és lemondani a szexuális igényeim 70-80-90 százalékáról, vagy hogy ha már ennyire fontos a szex, maradhattam volna az idióta érzelmileg visszamaradott lányoknál. Nem azért, de aki ilyen kompromisszumot köt, az jellemileg gyenge, és meg is érdemli, hogy szenvedjen.

Na de hol az arany középút? Tudom, hogy nem vagyok túlontúl kompromisszumkész, de kicsit hajlamos vagyok engedni (kizárólag kölcsönös viszonossági alapon), ha a feltételek megfelelnek, amiket tekintve elmondható, hogy nincsenek minden részletbe belemenő szögre pontos igényeim, csak egy nagy vonalakban pontos alapigényem – ami szerintem teljesen korrekt azt tekintve, hogy egy kiegyensúlyozott, és minden tekintetben mindkettőnk számára kielégítő kapcsolat lenne a kívánt cél.

De én sem találkozok a megfelelő lányokkal, mert nem egyszerre és nem egy közegben mozgunk. Pedig aktívan teszek e téren, nem otthon ülve siránkozok, hogy „nekem semmi sem sikerül”. A munkahelyem ismerkedés tekintetében kiseik, mert a kolléganők átlagéletkora bő tíz évvel túlmutat az én koromon, a javuk eleve férjezett, eljegyzett vagy több éve párkapcsolatban él, a férfikollégákkal meg mehetek egy közösségbe, ők is ugyanennyivel idősebbek nálam, azok a nők, akik velük interakcióba lépnek, nekem szintúgy túlkorosak, nem mintha 24 éves „gyerekként” bármelyik is felfigyelne rám. A másoddiploma meg munka mellett nem tökéletes időbeli táptalaj, eleve kevés a lány köztünk, egy kivételével mind kapcsolatban, több szintén eljegyezve/megházasodva, más szakokkal a feszített időbeosztás miatt gyakorlatilag nem érintkezünk, teljes a káosz. A „ha nincs ló, jó a szamár is” hozzáállás meg nem az én világom. Tudom, mit akarok és csak azért küzdök, a pótlólagos dolgok egyrészt nem érdekelnek, másrészt meg eleve tisztességtelen dolog a másik felet hiába ámítani.

És az a gond, hogy egy ilyen kvázi a véletlennek (szerencsének) kiszolgáltatott helyzetben, semmit sem ér a jó technika és a megfelelő fellépés, alaptulajdonságok, mert csak maga a csajozás technikai kérdés, a kelendőség a rögtön felmutatható dolgokon múlik, de az, hogy egy ezekre vevő másikkal összefutunk-e, illetve hogy utána az illető tényleg igazi, minden értelemben vett társunk lesz-e (mindkettőnk megelégedésére), az csak az adott helyzet és szerencse kérdése. Így pedig teljesen fölösleges tuti receptekre apellálni (ilyen eleve nincs, mindenki másra képes, mást igényel, és mindenkiben más dolog kelti fel a másik nem érdeklődését), nincs más lehetőség, mint legjobb képességünknek megfelelően próbálkozni, aztán vagy összejön a dolog vagy nem…

15%
4999 Ft
4250 Ft
15%
3899 Ft
3315 Ft