horoszkóp

Neki mindegy volt, végre valaki akarja őt

2013.04.08. 19:02

Nemrég volt egy posztunk abban a témában, hogy beleszólhatnak-e a barátok az ember párválasztásába. Akkor a szavazás meglehetősen kiegyenlített volt, de a beérkezett emailek alapján afelé billen a mérleg nyelve, hogy igenis nagyon értékes a barátok véleménye – és elég nagy baj, hogy a szerelmesek ezt általában nem veszik figyelembe, hanem a saját fejük után mennek, általában a vesztükbe rohanva. Két olvasónk levelét idézzük alább a témában, Mária két történetet mesél el, Dénes pedig egyet. Ha önnek is van hozzáfűznivalója vagy saját sztorija, amit szívesen megosztana, kérjük, írjon ön is a Randiblog email-címére, természetesen mindenkinek álnevet adunk!

Mária

Az egyik barátnőm még gimi utolsó évében összejött egy tipikus gengszter szépfiúval. Nem volt okos, kétes „eredetű” barátai voltak, kopasz volt, magas és masszív. Egy buliban kezdődött az ismerkedésük, de már az első pillanatban rendkívül unszimpatikus volt a pali, amit meg is osztottam a barátnőmmel. De hát neki végül is mindegy volt, végre valaki akarja őt, hát valahogy összejöttek. Természetesen az elején nagy volt a szerelem, mentek a virágok, csokik, plüssök, de valahogy nem változott a véleményem. Gyanús volt. Pedig Isten lássa lelkem, igyekeztem megkedvelni, még közös csoportos programokat is javasoltam, hogy jobban megismerjük egymást, ha már bemutatva nem lett, hogy ki a franckarika ez a pasi. De sose mutatkoztak együtt sehol. Aztán azt lehetett észrevenni, hogy a leány már nem ér rá velünk találkozni, mert a barátjával van, nem tudjuk felhívni mert a barátjával van, nincs többé véleménye, csak a barátjáé, nincsenek többé barátai, csak a pasija. Sírva jött iskolába, hogy a barátja mekkora ordas kurvának nevezi, fenyegette és agresszív vele. Rövid úton szakítottak. Nem örültem neki, hogy igazam volt, és hogy én megmondtam, de én megmondtam. A majd' két éves kapcsolat alatt a kettőnk barátsága is megszakadt a srác miatt.

Egy másik lány pár hónapja él távkapcsolatban a barátjával. Az első 1-2 hónapban minden rendben ment, aztán természetesen, ahogy ez lenni szokott, felütötte fejét a zöldszemű(vagy milyen) szörny, megindult a féltékenykedés. Minden másnap összevesznek, és hiába mondtam el, hogy mennyire aggódok érte, hogy ezt ő lelkileg meddig fogja bírni, és hogy ez nem kapcsolat, ahol senki nem bízik a másikban, csak annyit mond, hogy majd ha nyáron vége lesz a távolságnak közöttük, akkor megoldódik minden. Szóval nyárig szar lesz nagyon, de aztán nyártól majd HÁTHA nem… Nyilván itt bonyolultabb a helyzet a távolság miatt, de én is éltem már távkapcsolatban, féltékenykedés nélkül, veszekedések nélkül, napi 3 órás telefonbeszélgetésekkel, és mégis vége lett pár hónap után, mert egymás hiánya alapjaiban öli meg az egészet. Na mindegy. Mindenkinek a saját életéért kell felelősséget vállalnia, és eldöntenie, hogy mennyire bízik a barátai megérzéseiben. Annyi biztos, hogyha nekem választanom kellene egy 5-10 éves barátság és egy friss kapcsolat között, ahol láthatóan a rajtam kívül eső két ember ki nem állja egymást, hát nálam a barátság többet ér. Ahhoz, hogy bepasizzunk, egy este is elég, de egy komoly barátság kialakulásához évek kellenek.

Dénes

Szerintem érdemes hallgatni a barátok véleményére, ha nem csak haverokról van szó, hanem inkább azokról, akik tényleg barátok, és törődnek velünk. De saját tapasztalatomból tudom, hogy ez nagyon nehéz, főleg ha elvakít a „rózsaszín köd”... Ha mondanak valami rosszat a csajról, egyből az a válasz, hogy jó, te nem ismered annyira mint én, otthon nem ilyen, stb. Pedig pont ez a lényeg benne, hogy ők kívülről látják az egészet, és szólnak, ha valami gáz van a dologban, nyilván mert nekem jót akarnak. Volt, hogy én is próbáltam meggyőzni egy barátomat, hogy csak kihasználja az adott párja, már régóta nem szereti őt, és szakítson vele, amíg nem késő, vagy legalább ne szórja el rá az összes pénzét (persze hozzátéve, hogy „de hallgass az érzéseidre, neked kell eldöntened ezt”). Annak ellenére, hogy többen mondtuk neki ugyanazt, nyilván nem hallgatott ránk, jött is a kifogás hogy de ők mennyire szerelmesek, aztán a vége az lett, amit mondtunk neki, csak még pofára is esett... Szóval érdemes lenne a közelebbi barátok tanácsát megfogadni, de a tapasztalat azt mutatja, hogy úgyse hisszük el nekik, amíg nem tapasztaljuk a saját bőrünkön. Utólag meg jön a „hallgatnom kellett volna rátok, igazatok volt”...